Hogyan lehet javítani az önértékelést, önbizalmat?

A megoldás rosszabb mintha a fogunkat húznák, de érdemes végigrágni a leírtakat:

1. Számos - a fogyasztói társadalomban végletekig elterjedt - hiedelemtől meg kell szabadulni. Ugyanis éppen az utóbbi 50 évben éppen az alacsony önértékelések miatt működik (még) jól a kapitalizmus, és közben persze teszi tönkre az embereket. A fejlett nyugat népességének nagy része ettől szenved, még rejtetten azok is, akik kompenzálásként igyekeznek "nagy arcot" mutatni mások előtt (ha jó önértékelésük lenne, akkor ezt nem tennék).

2. Tudnivaló, hogy - egy evolúciósan kialakult mechanizmussal - bárkinek attól nagy az önértékelése, ha erőfeszítéseket igénylő feladatokat végez, ha küzdelmeket vesz a vállára és azokat nem istencsapásként, nem balszerencseként éli meg, hanem kihívásként, sőt akár izgalmas tennivalóként, megoldandó és megoldható problémaként lát. Ehhez szemléletmódot kell váltani, ugyanis a jelen világ mindent bevet, hogy ne így tegyünk, hanem keressük a kényelmet, az olcsó, és könnyen hozzáférhető megoldásokat, illetve a csalódásainkat agyat zsibbasztó élvezetekkel takarjuk el.

3. Tehát szakítanunk kell az öncélú, a csupán kényelmet szolgáló élvezetekkel, le kell mondanunk a gyakori bulizásról, a hűtőbe nyúlkálásról, azaz nassolásról (sör, csoki, chips, stb,), a shoppingolásról, a dohányzásról, a mobilsimogatásról, a számítógépes játékokról, a Tik-Tok-ról, a pornó nézéséről, és még sorolhatnám mennyi mindenről a digitális technika vívmányain. Ezek ugyanis úgy működnek, mint a drogosoknál a vegyi drog, függőségbe zavarnak, és ugyanazok a tünetek jönnek elő, melyet az addiktológusok ma dopamin-rezisztenciának neveznek. Ez az ami megfoszt attól, hogy erőfeszítésbe kezdjünk, azaz az önértékelés növelésébe. Nehéz eset ez, mert a leszokáshoz erőfeszítésre lenne szükség, ami meg ugye nincs. Kb. 30 napos sikeres küzdelem után kezd javulni a helyzet.

4. Szakítani a sikerközpontúsággal, szakítani a versengéssel! 2 milliárd ember közt nem lehet mindenki valamiben az első. Pedig a közösségi oldalak pont erre (pl. a lájkolásra) épülnek és rombolják egónkat. El kell fogadni a középszerűségünket, és azt, hogy ettől még értékesek maradunk.

5. Az előzőekhez segítségként 3 - akár kombinálható - módszert ajánlanak:

a) a nagyobb erőfeszítést igényló feladatokat vegyük előre, s ne halogassuk azzal, hogy még előtte megcsinálom ezt-azt, aztán majd később... Ugyanis pont ilyen halogatásokkal telik el az életünk, és magunkat - azaz önértékelésünket - hibáztatjuk, melyből eredő feszültséget, szorongást a (3.)-ban említett módszerekkel zsibbasztjuk el, és ami a mélybe visz.

b) Pár perces - igen kellemetlen - hideg vizes zuhany, amelytől - ha kibírjuk - meglepően erőre kapunk, és negatív hatás nélkül növeli a dopamin érzékenységünket.

c) Egy jól kiizzasztó futás, ami ugyanilyen hatású.

6. Az alábbi csak társadalmi következménye a fél évszázada dúló hedonista létnek:

Az emberek nem vállalnak utódokat (vagy csak egyet) az erőfeszítés hiányában, mely népességfogyást generál. A fiatalok képtelenek komolyabb tananyag megtanulására. Mindkettő évtizedek alatt generálja (generálta!) azt a szakemberhiányt, ami ennek a jólétnek az összeomlását váltja aztán ki. A még élő - de idős - szakembergárda a napjainkban hal ki. De a helyi népességfogyástól még arányaiban sok az ellátandó öreg. Társadalmi öngyilkos létbe kerültünk, helyünket mások, fejletlenebb kultúrák veszik át. Bizonyos körök pedig külső erőszakkal, tömegesen akarják lerombolni ezt a bőséggel teli jólétet, s megszüntetni a baj gyökerét. Háborút akarnak, s mivel globális a probléma, világra szólót. Ne dőljünk be nekik!

(U.i.: a fentieket sokan éppen az erőfeszítés hiányában nem hajlandók elolvasni, mert nekik ez hosszú)