Fordut mar meg az ongyilkossag gondolata a fejetekben?

Igen, sajnos nap mint nap ezen töröm énis a fejem, mert nincs senkim akivel meg tudnám beszélni a kis dolgaimat.

Sajnos elszurtam az életem, mert egy olyan embernek szültem gyermeket aki nem érdemli meg és nem vagyok boldog, de a kicsi tündéri babám miatt nem tennék ilyet Soha. Neki nagyon nagy szüksége van rám.

Sokszor, de elvetettem az ötletet.

Az emberek kb. 99%-ának megfordul a fejében valamikor. De azt, hogy "megfordul a fejében" és a tényleges öngyilkossági szándékot világok választják el egymástól.

Szerintem az emberi agy és az egész ember nagyon bonyolult. Mindenkinek megfordul ilyen a fejében, maga az elmúlás gondolata. Amit egy egészséges gondolkodású, erős ember nem igen tud fiatalon elfogadni. Ha sokszor megfordul a fejedben az depressziósságra vagy menekülésre (nem tudod feldolgozni a problémát) utal. Szerintem nem azért születtünk meg, hogy eldobjuk az életet. Tény, hogy rohadtul gyarló az ember. De tedd fel a kérdést magadnak! Megéri Istentelen, önző barmok miatt eldobnod magadtól az életben a boldogság lehetőségét?

Főleg fiatalon (szerelmesen) felhőkből lezuhanunk és nem tudjuk elképzelni az életet a másik nélkül. Pontosan ezek a helyzetek mutatják meg, hogy mennyire más az élet, mint amit "gondolunk" róla.

Nem éri meg be depressziózni és mások vagy a jelenlegi körülmények miatt azon gondolkodni, hogy szevasztok. Meg aztán figyelmet szeretne az ember magának, hogy "na most idefigyelnek rám"! de te ebből már nem kapsz semmit sem.

És ha meghalsz, hát pár szeretted fájdalmán kívül senki sem fog vele foglalkozni, hogy volt egyszer egy "Te".

Ha sokszor ilyen gondolataid vannak, akkor az a legjobb, hogy teljesen mást KELL csinálni, mint a megszokott, pozitív emberek társaságába járni, természetbe kirándulni, keresni más lehetőségeket, mint az eddigi. És rájössz idővel, hogy micsoda nagy marha voltál, hogy "ilyeneken" törted a fejed..

Persze hogy gondoltam rá. Voltam nagyon mélyen, álltam már a szikla szélén a mélység fölött (nem átvitt értelemben) és egyszer a karomat is felvágtam körzővel. (bár az szerencsére nem sértett semmilyen eret csak csúnya maradt egy jódarabig)aztán meguntam a folyamatos önsajnálatot meg a saját szánalmasságomat. mert ez az. legyen bármilyen nagy is a baj, tudni kell hogy minden ember magához mérten kapja a problémáit. csak akkorát amit meg tud oldani.aki pedig beleragad a folyamatos "jajj de rossz nekem" szövegbe ahelyett hogy lépne valamit, az szánalmas. ugyanis lépni mindig lehet, legfeljebb nem látszik kifelé. én sem úgy jöttem rendbe hogy felborogattam az életet magam körül, simán erőt vettem magamon és elkezdtem az egészet kicsit másképp.

egyszóval igen, gondoltam rá. és nem bánom, mert sokkal erősebbé tett.

Eléggé sokszor. De a barátnőm iránti szeretet vissza tartott, illetve akkoriban az unokahugom születése.

15/L