Bulimiások, anorexiások! Ti hogy ügyeltek magatokra?

Szia. Én nem igazán tudnám így bekategorizálni ezt a dolgot,volt időszak amikor párszáz kalórián éltem, volt bulimiás időszakom is, és ilyen vegyes is. De már nem akarok hányni többet. Igyekszem korlátozni az ételeket, most már nem olyan durván. Ha hánytam, próbáltam megbizonyosodni róla, hogy nincs senki a közelben, és nem hallják-e meg.Utána ha kellett feltakarítottam, megmosakodtam, és befújtam magam, hogy ne érezzék a szagát. Nem használtam semmit, az ujjam dugtam le.Szerencsére nem dobtam ki rá nagyon sok pénzt, én még bulímiás korszakomban sem bírtam több 1000 kalóriát bevinni, inkább a hangsúly azon volt, hogy "rossz" ételeket ettem, amiket alapból nem (pl ami sok szénhidrát) és már elég hamar bűntudatom lett tőle. Most meg már nem aktuális. Nem, nem ugyanúgy élek mint a többi ember azt hiszem, hanem sokkal több szorongással és kisebbségi komplexussal. nem udom elfogadni a testemet, és a gondolataim nagy része forog a súly, ételek, edzés, és számomra ideális alak körül. Sokszor magamba fordulok és nagyon negatívan ltok mindent, és sokszor kárt tettem magamban. Egyébként jártam suliba, dolgozok, eljárok edzeni, találkozok a barátaimmal, igyekszem fenntartani tehát a normálisság látszatát, élek mint bárki más, csak sokszor megnyomorít ez az egész, és az önbizalomhiány rengeteg nehézséget okoz a hétköznapokban, de ez ár hosszabb történet. Most ennyi jutott eszembe.

Ha bármi kérdésed van, vagy szeretnél róla beszélni írhatsz :)

Nekem anorexiám volt legelőször 13 éves korom környékén. Fokozatosan csökkentettem azt a kalóriamennyiséget, amit még magamhoz vehettem. Ez odáig fajult, hogy a vége felé már csak 150 kalóriát engedtem meg magamnak napi szinten, de néha volt olyan is, hogy egyáltalán nem ettem semmit sem. 1,5 évig tartó anorexia után végül átcsapott a koplalás falásrohamokba. Teljesen elvesztettem a kontrollt az étel felett, volt hogy napi többször hánytam. Képes voltam akár 8 ezer forintot elkölteni édességekre/péksütikre/üditőkre egy-egy ilyen alkalomra. Semmilyen segédeszközt nem használtam, az ujjaimat hívtam segítségül. Arra viszont nagyon figyeltem, hogy senki ne jöjjön rá erre, csak akkor hánytam és zabáltam, amikor biztos voltam benne, hogy senki nincsen itthon, és nem is mostanság érkezik haza.

Teljesen kifordultam régi önmagamból, nem volt kedvem semmihez, visszahúzódó lettem, és az életvidám oldalam is eltűnt.

Suliba természetesen jártam, de azon kívül nagyon ritkán mentem el bárhova is. Úgyhogy azt hiszem teljesen máshogy éltem, mint a többi ember. Mostmár szerencsére nem ilyen súlyos a helyzet, de még mindig nem vagyok 100%-osan az, aki régen voltam.