Miért érzem magam itthon állandóan így? Hogy derítsem ki?

18 éves fiú vagyok, középiskolás, kollégista Budapesten.

Nem nagyon szeretek itthon lenni, nagyon sok negatív emlék köt ide. Édesanyámmal se vagyok annyira jóban. Ez nem azt jelenti hogy nem szeretjük egymást, csupán rettentően könnyen felidegesít, nem gondolkodik logikusan, nagyon rossz vele együtt élni. Elég rossz gyermekkorom volt, nagyon pozitív emléket nem is tudok ide fűzni. Egyszerűen csak azért jöttem haza, mert a kolit ellepték a sáskák, és nem akartam a hétvégén is közöttük ülni.

Eléggé célorientált vagyok, általános iskolás koromban kezdtem el programozást tanulni - érdekelt is, aztán elkerültem itthonról.

Picit mintha kettészakadt volna az énem. Van az az énem aki Budapesten éjjel nappal tanul és dolgozik, és van itthon a régi énem, aki csak bent rohad a számítógép előtt, és semmi hasznosat nem bír csinálni. Egyszerűen semmihez sincs erőm. Rohadok a gép előtt, tudománnyal kapcsolatos videókat nézek a Youtube-on, Gore blogokat nézegetek, pornót nézek, és néha néha ráébredek hogy kellene tanulnom és/vagy a projektjeimet csinálnom, de nincs erőm hozzá. Elkezdem, de abbahagyom, és elkezdek mást csinálni.

Úgy érzem magam, mintha be lennék rúgva, vagy be lennék állva. Nem hiszem el hogy ami előttem van az a valóság, nem hiszem hogy létezek, nem is tudom nagyon eldönteni hogy ér-e valamit egyáltalán hogy élek, vagy hogy valamilyen hatással valakire van-e az hogy élek. Azaz egy picit előtör az antiszociális, kirekesztett énem is. Nagyon is.

Tényleg nem tudok mit magammal kezdeni, még arra is képtelen vagyok hogy táplálékot vegyek magamhoz, nem iszok vizet, alig eszem valamit. Valami, mintha az itthoni énemben.. tönkrement volna.

A baj az, hogy a munkás, jó oldalamat is kezdi megszállni ez az álomvilág. Nem hiszek el semmit ami körülöttem van, semmi sem tűnik valóságosnak.

Azt sem tudom hogy ez valami betegségnek köszönhető-e, viszont azt sem tudom, hogy hogyan álljak neki annak, hogy megoldjam ezt a problémát.

Mert én úgy érzem, probléma..