Depressziós vagyok, mit tegyek?

Sziasztok! Köszönöm aki elolvassa és nagyon várom a segítő válaszokat!!!

Jó ideje rettenetesen érzem magam. Állandóan rossz a közérzetem. Nagyon ritkán érzem jól magam vagy kapcsolódom ki úgy, hogy ne legyen aznap semmi bajom. Semmi önbizalmam nincs, negatívan látok mindent miközben tudom hogy pont ellenkezőleg kéne tennem,de egyszerűen nem vagyok rá képes. Úgy érzem az életem tele van problémákkal és nem tudom megoldani őket, nincs akivel megbeszélhetném. Jövőre pályát kell választanom ez is aggaszt mert mindenki tudja hova menjen én pedig egyáltalán. Iskolában jól teljesítek és nem akarom hogy a közérzetem ennek rovására menjen mert alapjában véve a tanulásban kitartok és maximalista vagyok de semmi másban nem tudok kitartani. Egész életemben egy érzékeny lánynak ismertek és ma már ott tartok hogy bármin el tudom magam sírni. Egy gúnytól egy rossz szótól, kisebb bántásoktól. Mindent magamra veszek miközben tudom hogy nem kéne és nem is akarok ilyen gyengének látszódni. Érzem hogy én nem ez vagyok ez így nem helyes. Próbáltam már pozitív lenni de nem ment. Nem tudom mit tegyek. Már 3 éve párkapcsolatban élek és az anyukámmal is jó a viszonyom. Sajnos a depresszióm lassan kihat a párkapcsolatunkra és egyre többet veszekszünk. Állandóan egymást hibáztatjuk. Néha meg olyan jól elvagyunk. Elegem van ebből is. Sok a gond itthon: nehéz anyagi helyzet, állandó feszkó, zaklatás. Van egy fiú testvérem, de ő is szinte csak olyan mintha egy ismerős lenne akivel kb. csak köszönési viszonyban vagyok. Anya és apa kisiskolás koromban elváltak. Apa alkoholista volt és meghalt másfél éve. Anyukámnak voltak azóta párjai de egyik se volt vmi normális.. Nincsenek normális barátaim mert több csalódás ért eziránt is. Nem tudok senkiben megbízni csak magamban. Úgy érzem senki nem ért meg és gyengének néznek és ez nagyon rosszul esik. Néha látom a páromon és anyukámon a segítésvágyat de látni hogy ők se tudnak, és nem értenek. Gondolom mert ők nem élik át azt amit én. Tudom, magamnak kéne segíteni magamon csak így sikerülhet valahogy elindulni a jobb irány felé, de nem megy. Gondoltam már hogy elmegyek pszchiológushoz de nem tudom hogy megy az ilyen. Fizetős pszchiológusra pedig nincs pénzünk. Szeretek rajzolni,táncolni,zenét hallgatni,alkotni,kreatívkodni. Ezek kikapcsolnak. De ha egyedül csinálom a végén mindig arra jukadok ki hogy magányos vagyok. Nem tudok semminek örülni. Lassan az őrületbe kergetem magam. Csináltam már teszteket, és mindegyik azt írta hogy depressziós vagyok. Állítólag közepes mértékben. Nem akarom hogy ez tovább fajuljon mert el se tudom képzelni, hogy milyen az aki teljes mértékben depressziós. Néha már volt olyan gondolatom, hogy ilyen élettel és felfogással mi értelme az életemnek és talán ha nem lennék(azaz meghalnék) akkor jobb lenne. Aztán rögtön rájövök hogy ez hülyeség mert akkor a szeretteimnek nagyon fájna ha itthagynám őket és egyébként is hülyeségnek tartom az öngyilkosságot mert az is csak a gyengeségre utal. Hiszek Istenben, sokszor imádkozom hozzá hogy segítsen rajtam,hogy boldogabb,egészségesebb és szebb jövőm legyen. Nem akarom hogy a pszchiológus bebogyózzon aztán ne tudjak leszokni róla azt képzelve hogy csak a gyógyszer segít rajtam. Így se veszek be még fájdalomcsillapítót se ha pl. fáj a fejem. Méregnek tartom. Nincs önbecsülésem. Utálom a kinézetem miközben amúgy nincs nagy gond velem. 155 cm 55 kg. Ha bárkin csak egy kis fura arckifejezést is látok már rögtön azt gondolom hogy biztos lenéz, stb. Szeretek eljárni bulizni, mert akkor kitáncolhatom magam és csinosnak öltözhetek és ott élem ki magam igazán. Nem cigizek és rossz dolognak tartom az alkoholivást is, apukám példáján látva. Nincs jó se szoros kapcsolataim a rokonaimmal sem.

Valaki volt már hasonló helyzetben? Mi segített? Kinek mi a véleménye a pszchiológusról?

Sajnálom,hogy ilyen hoszzú lett. 18/L

BÁRMILYEN SEGÍTSÉGET NAGYON KÖSZÖNÖK!