Alhasi fájdalom, székelési inger. Mi okozhatja?
25 éves lány vagyok. Olyasmi görcsös fájdalmat érzek az alhasamban, mint a menstruációnál, és állandóan úgy érzem, vécére kell mennem, de csak 1-2 naponta sikerül kakilnom. Puffad a hasam, néha elég hangosak a beleim, és erősen érzem, ahogy mozognak. Már kiskoromban is voltak hasonló tüneteim néha, még sokkal azelőtt, hogy menstruálni kezdtem, de csak ritkán. Mostanában egyre gyakrabban előjönnek, most pl. 2 hónapon belül már másodszorra van, és pár napja nem akar elmúlni.
Kb. 3 éve voltam orvosnál puffadás, gyomorfájás miatt, hasi ultrahangon és gyomortükrözésen is voltam, semmi rendelleneset nem találtak, azt mondták, ezek tipikus stressztünetek. Eléggé hipochonder hajlamaim vannak, most pl. olvastam, hogy ez lehet vastagbélrák is, és megijedtem, mert béltükrözésen pl. még sose voltam, pedig azt elvileg azzal lehet kimutatni.
Még azt hozzátenném, hogy keveset iszom, tudom, hogy kellene napi 1,5-2 litert, de mindig elfelejtek inni. Lehet ettől is?
"Hagyd el a laktózt és a glutént.
Az IBS-es "betegek" jelentős százalékának nincs semmilyen betegsége, csak olyan dolgokat eszik, amit nem tud megemészteni. "
Vicces, amit írsz!:) Ugyanis igen komoly diétát kellett tartanom egészségügyi okokból, tehát hidd el, hogy baromi sok mindent kizártam az étrendemből, ennek ellenére diagnosztizálták az IBS-t.
Szóval van, akinél nem az étrenden múlik és bizony kell a gyógyszer!
Persze sajnos van akin nem segít a diéta, de sokan számolnak be a tünetek javulásáról.
Én viszont abban nem hiszek, hogy minden ok nélkül irritált a bél, ahogy a betegség nevében is benne van. Hát azt valami csak irritálja, vagy irritálta, amitől szuperérzékeny lett. Lehet, hogy akkor nem a glutén vagy a laktóz, de valami oka van, fogamzásgátlótól kezdve bármi lehet. Akár egy másféle gyulladás a szervezetben, sérült bélflóra, még egy olyan allergia is lehet amire senki nem is tippel. Pl. valamilyen tartósítószerre ami gyakran szerepel az élelmiszerekben. Egyik ismerősöm a pl. csirkehúsra allergiás. Régen folyton náthás volt, mióta nem eszik, egészséges.
A gyógyszer csak átmeneti megoldás, mert csak a tüneteket enyhíti, hiszen a betegség lényege, hogy az orvosok nem tudják mitől van. Így sajnos nyilvánvalóan az okot nem tudják kezelni.
Nem is kell a netről gyógyulni, de én nem nyugodnék bele, hogy ez van, ok nélkül, csak azért mert az orvos azt mondja, hogy nyugodjak bele.
Tudom, most baromi okosakat mondtam...
Nekem is azt mondták anno, a stressz. Lehet az is, de azért előtte nem árt végignézni mást is.
Egy kivizsgálás semmiképpen sem árt, én teljes allergiavizsgálatot is kérnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!