Mitől lehet, hogy szinte folyamatosan el van dugulva az orrom, és mit lehet vele kezdeni?
Lassan hónapok óta tart ez az állapot. Először csak éjszakánként dugult el mindig az egyik orrlyukam, nappal nem volt semmi probléma, a reggeli felkelés után néhány percen belül megszűnt. Az utóbbi néhány hétben viszont már nappal is el van dugulva az orrom, de továbbra is egyszerre csak egy orrlyukam. Néhány napja elkaptam valami betegséget, ami miatt folyt az orrom, de ez kezd elmúlni, az orrdugulás viszont változatlan.
Viszonylag sok módszert próbáltam már, több embert is megkérdeztem tanácsok után. Próbálkoztam orrcseppel, de ugye azt nem lehet egyfolytában fújni, ezért azt igyekszem hanyagolni a lehetőségekhez mérten. Próbáltam már a Sterimar-t, illetve az után az orrom kifújását, de az összesen csak egyszer vált be. A szobába, ahol alszom, tettem vízbe sókristályokat, mivel arról is hallottam, hogy esetleg érhet valamit, de érdemi eredmény nem lett. Ugyanígy kipróbáltam a vizes ruhákat/törölközőket, hátha esetleg száraz a levegő, illetve többször is portalanítottam, hátha azzal van a gond, de így se változott a helyzet.
Még annyit hozzá, hogy az orrsövény-ferdülést én kizártam, ugyanis nem mindig ugyanaz az orrlyukam van eldugulva, így én nem tartottam túl valószínűnek.
Köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot, és elolvasta az egészet. Ha valami fontos kimaradt volna, akkor szóljatok, és beírom kommentbe azt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!