Tele van az orrom takonnyal, és büdös is?
inkább az orr öblítést javaslom, bár az orrspray is fontos! és az infralámpát is használhatod!
én nagyon hajlamos voltam az arcüreg gyulladásra, de mióta megtanultam az orrüreg öblítést már sose jutok el odáig!
úgy kell csinálni, hogy egy kis tálkában összekeversz 1 kiskanál szódabikarbónát és 3 kiskanál tengeri sót. ebből a keverékből 1 kiskanállal teszel 1 bögre felforralt, majd langyosra visszahűtött vízbe.
aztán fogsz egy fecskendőt (nem injekciós tűt, csak fecskendőt, gyógyszertárban kapni pár forintért), mondjuk 20-25 ml-est , felszívod bele a vizet, a mosdó fölé hajolsz, de függőlegesen tartod a fejed és úgy dugod az egyik orrlyukadba a fecskendőt, hogy teljesen betömd az orrlyukad, tehát ott nem fog tudni visszafolyni a víz és így benyomod az egészet. érezni fogod, ahogy szinte körbejárja a fejed és a másik orrlyukadon fog kijönni a víz! ezt megcsinálod még egyszer, majd 2x a másik orrlyukadban is.
az a fontos, hogy ne fordítsd el közben a fejed és ne nyelj!!!
ezt nekem fül-orr-gégész javasolta és szinte megváltoztatta az életem. allergiás időszakban is használom, kimossa a pollent.
ha nagyon be van dugulva az orrod, akkor előfordul, hogy rendesen nyomni kell és egyszercsak kiugrik a "dugó" és már jön a is a víz és mindenféle elképesztő dzsuva a másik orrlyukadból!
az infra lámpázást meg úgy kéne, hogy elször orrspray (rinospray, nasivin, vibrocil, stb), vársz 5 percet és utána infrázol. de ne túl közel!
próbáld ki az orrüreg átmosást, tényleg csodálatos érzés!
ja, még sokan használják azt is, hogy aloe firstöt spriccelnek az orrlyukukba, baktériumölő hatása miatt hatásos lehet, de iszonyúan csíp, sőt mar!
Szia!
Páromnak volt hasonló problémája, és erre a doki azt mondta, ciszta. Magától kidurran és elmúlik. De nézesd meg inkább mert lehet arcüreggyulladás is :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!