Tényleg igaz h a H1N1 szövődményei azért alakulnak ki mert túl heves az immunválasz?
Igen, ez a jelenség elsősorban a h1n1 törzsbe tartozó vírusoknál fordul elő. A legszélsőségesebben ez a spanyolnátha idején jelentkezett, el is nevezték a jelenséget citokin viharnak.
Ez megfigyelhető a mostani h1n1 esetében is, igaz nem túl gyakran.
Az egész lényege az, hogy a tüdőszöveteidben letelepedett vírus ellen támadó immunrendszered túlreagálja a támadást és a fehérvérsejtjeid elkezdik a saját tüdőszöveteidet károsítani, a károsított tüdőszövet pedig a baktériumfertőzése, ödéma, vérzéses tüdőgyulladás melegágya.
Ennek a jelenségnek a következmény az, hogy míg a szezonális influenzában meghalók közel 0%a egészséges, életerős szervezet, addig ez eddig kábé 6600 bizonyítottan h1n1 közbenjárására elhunyt közel 30%a ebbe a kategóriába esik.
Ez mit jelent azokra nézve akik mondjuk autoimmun betegségben szenvednek?
A megelőzés szerintem sokkal fontosabb, nem? Ha elég vitamint fogyasztunk akkor a szervezetünk meg tudja védeni magát. Mint ahogy a megbetegedések túlnyomó részében 3 nap alatt lezajlik és nem okoz gondot. (heti 22ezer megbetegedésből eddig összesen ketten haltak meg Magyarországon). Nincs egy kicsit túl pánikolva ez a helyzet? A megelőzésről csatolnék egy videót: [link]
18:39 - a vírusfertőzés megelőzésében semmit nem segít az egészséges életmód, olvass szakirodalmat.
Az egyetlen hatékony védekezés a védőoltás, esetleg segíthet még a másokkal való kontaktus kerülése, a gyakori mosakodás, kézmosás és az, hogy nem birizgáljunk a szánkat, orrunkat.
Amúgy azt vágod, hogy egyetlen doboz ilyen tamiflu háromszor annyiba kerül, mint az oltás, ráadásul ez nem előzi meg a betegséget csak esetleg segít a gyógyulásban és kellhet mellé lázcsillapító, orcsepp, torokgyógyszer, esetleg táppénz ilyenek...
Ismered a mondást: az vagy amit megeszel. A vitaminok nem biztos, hogy megvédenek viszont képesek arra, hogy szervezetünket jobb állapotba hozzák, amivel aztán csökkenthetjük a vírusfertőzés kialakulásának esélyét, vagy enyhíthetjük a lefolyását, s csökkenthetjük a szövődmények kialakulásának valószínűségét, s súlyosságát.
Nem véletlenül van, hogy eddig csak olyanok haltak bele akiknek más betegségük is volt, ami miatt gyenge volt az immunrendszer védekezése. De ha eddig soha nem oltattátok be magatokat influenza ellen akkor most mi a különbség? A reklám? Csak kérdezem, mert kíváncsi vagyok.
Vitaminokról itt:
és ami kimaradt az a csillagánizs. Erről a korábban csatolt videóban beszélnek.
Az oltás nagyon szuper beadatjuk és védve vagyunk 1 évig. De mi a hosszútávú hatása? A kötelező gyermekkori oltásokról most kezd kiderülni, hogy valamelyik felel a manapság olyan gyakorivá vált autoimmun betegségről. Persze tudom, hogy mi kisemberek tudunk meg mindent utoljára akkor amikor már késő. Mint a Csernobil után amikor azt mondták az ott dolgozóknak (szállítók, riporterek stb.), hogy veszélytelen, és amikor később rákot kaptak azt mondták csak a véletlen műve. :(
Nehéz itt okosnak lenni.
19:30 - mire jó ez a félelemkeltés? Tényleg nem értem, hogy a hozzád hasonlók mit élveznek abban, hogy teszik itt az utalásokat, hogy ilyen, olyan betegek a gyerekek az oltásoktól, pedig gyerekek millióinak mentették meg az életét az oltások. És nem a csillagánizs, amit már akkor is tömtek magukba az emberek, amikor az átlagéletkor 30-40 év volt és 5 újszülöttből 4 nem érte meg a felnőttkort.
Az ilyen csillagánizs-hívők is csak addig hiszik, hogy valami gazzal mindent meg lehet oldani, amíg nem kapnak el egy vakbélgyulladást. Akkor aztán ők is választhatnak a sebészkés és a koporsó között, nem lesz alternatíva a "cévitamin".
"Az vagy amit megeszal" - én nem akarok csillagánizs lenni... inkább hiszek abban, ami már bizonyított: a modern orvostudományban és a gyógyszeriparban. Ez a két dolog gyökeresen megváltoztatta az emberek életminőségét és élethosszát a pozitív irányba.
És szerintem itt zárjuk is le ezt a beszélgetést, mert már koránt sem arról szó amiről kellene. Úgyhogy leszek a nagyobb és ezzel részemről befejeztem ezt a beszélgetést.
További szép napot mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!