Vérvétel utáni fájdalom örökre meg lesz?
Szóval vettek vért,ami ugy volt h rám szolt a nő, hogy most engedjem el akarom, mert nem akar jönni a vér a fecskendőbe(úgy szúrta be h feszítettem, és üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, még a vér sem indult meg)aztán miko rkész volt rövid ideig nyomtam a vattát rá és erősen a karomra majd még erőltettem mert biciklivel mentem haza
aztán most 2-3 napja a vérvétel után nem lila , hanem egyszerűen nem tudom kinyujtani, mert azt érzem mintha a karomba az ér meghúzodna, szóval nem a szúrás helyén fáj, hanem az egész karomba olyan mikor kinyujtom, mintha a kötél meghuzodna és azt érzed elszakad, és csak nagyon lassan tudom kinyujtani
furcsa de ez mI?
Életemben már legalább húsz alkalommal vettek tőlem vért és korábban soha semmi bajom nem volt, de most legutóbb egy ínszalagot megsérthetett a tű.
A doki mondta, hogy egy napig ne erőltessem a kezem, de úgy tűnik sikerült erőltetni. Akkor éreztem, hogy egy szalag szétcsúszott, de csak legyintettem, mert nem fájt csak kicsit fura érzés volt.
Most viszont olyan érzésem van mintha hosszan tartó (kb 1 hónapja tartó) enyhe izomláz lenne a bicepszemben. Reggel jobban érzem. Napközben megfeledkezem róla. Meg szoktam masszírozni akkor jobb.
6-os válaszoló vagyok.
Kezd tisztulni probléma, emelésnél nincs gond, a kézfej forgatásánál van.
6. válaszoló vagyok
Már egyáltalán nem fáj. Ugyanolyan a bal és a jobb kezem. Tudom forgatni, nem szúr nem húzódik, nem kattog. Úgy emlékszem, hogy decemberben néha még kicsit éreztem a bicepszemben az izomláz érzést, amikor forgattam a kézfejem, tehát majdnem fél év kellett a teljes gyógyuláshoz (45 éves vagyok).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!