Télen elszokott kapni egy ilyen kedvtelenség, ami tavasszal elmúlik. De most nagyon komolyan úgy érzem, h ez kezd depresszióba hajlani.18/L bővebben lent?

17 éves vagyok. Egyre inkább érzem, h mi az élet, mit vár el tőlem mindenki. Jó vagyok a suliban, már 2 nyelvet jól tok (középfokú nyelvvizsgák)és egyetemre fogok járni, úgy érzem az életemnek ez a része sínen van. Nem kell tanulnom, h megértsem a dolgokat, elég ha suliban figyelek, és így is csupa ötös vagyok egy erősebb gimiben. De otthon. A családom nem értelmiségi, és nem nézek le senkit, de egyre rosszabbul érzem magam. Nem tudok semmi témáról beszélgetni, ami érdekelne, és folyton megcáfolnak, ha vmit mondok, amit megtanultam, utánaolvastam stb. Azt mondják nem úgy van, mert tv, stb.. de ez csak egy. Nem kapok semmit, minden felesleges, ami nekem kell, el vagyok hanyagolva, pedig én takarítok sokszor ki itthon, mosogatok, főzök. Semmi hála, pl kitakaríottam az egész konyhát, és nem mostam fel, csak felorszívóztam, mert találkoztam a barátommal és arra nem volt időm, és le lettem szdiva, amikor anya csomót van itthon, és neki is lenne rá ideje. Mindig panaszkodik, h fáradt, tudom, h sokat dolgozik, de nincs meghálálva. Semmi szeretet sem kapok. Hiányzik a ölelés, a puszi, az érdeklődés, h mi van velem. De el se tom mesélni, nem érdekel senkit. Az egyetlen támaszom a barátom. Csak 3 hónapja vagyunk együtt, de vele érzem csak jól magam, meg az iskolában. Ma egéznap csak sírtam, annyira el vok kenődve, be is vettem egy nyugtatót, mert teljesen ki vok. Állandóan meg vagyok fázva és beteg vagyok, gondolom amiatt, h így érzem magam. Még kaját sem kapok, egyhétre kell beosztanom 1500Ft-ot reggeli, ebéd, vacsorára... nagyon lefogtyam, értem, h szegénység van. De ezt nem érzem fairnek, és csak arra várok, h elmehessek innen, és dolgozhassak, megkaphassam azokat az anyagi dolgokat, amiket itthon soha, és legyen vki, aki szeret és énis szerethetem anélkül, h elküldjön...:'(:'((