Megvaltozhat egy olyan ember, aki kiskoratol fogva csendes, visszahuzodo, bezarkozott?

Igen, meg, de ahhoz meg kell találni a megfelelő utat.

Elárulom neked, hogy én sokáig azért voltam ilyen, és önbizalomhiányos ráadásul, mert folyton azt sulykolta belém a "kedves család", hogy én bármit csinálok, soha nem vagyok elég jó, és valaki más mindig mindenben jobb, mint én, én voltam a "fekete bárány", a "lábtörlő", nem voltam rossz gyerek.

Akkor változott meg a helyzet, amikor elkezdtem énekelni, kórusban, nem iskolai, kicsit egyedi műfaj, ők hozták meg az önbizalmamat, és nyitottabb lettem, ők elfogadnak, bíznak bennem, kedvelnek, merem állítani, hogy családom helyett családom. Ez kb. 10 éve kezdődött, 24 vagyok.

Nem lettem öntelt, nem estem át a ló túlsó oldalára, de már képes vagyok megállni a lábamon, tudom, mit akarok, tudok bízni önmagamban, és nem ijedek meg, ha egy idegent kell megszólítani.

Lehet változni. Nem könnyű, de lehet. Mondjuk azért kérdés, hogy mennyire zárkózott az illető. Mert ha mondjuk egyátalán nem jár emberek közé, akkor azért szakember segítségére is szükség lehet. De ha csak normál mértékben csendes, akkor meg lehet változni. Én is mindig visszahúzódó ember voltam. Egy-két barátnőm volt, de párkapcsolatom sem volt 18 éves koromig, mert nem jártam nagyon el otthonról. Aztán egy kiállításon megismertem egy srácot, és mintha kicseréltek volna. A körülöttem élő emberek nem is ismertek rám sokszor. A szerelem megbolondított teljesen. Elkezdtem barátkozni, beszélgetni osztálytársakkal, akikkel korábban talán két szót sem váltottam. Nem zavar, ha fényképeszkedni kell. Nem érzem magamat kevesebbnek másoknál, ki állok magamért. Nagyon hálás vagyok a fiúnak, habár nem sokáig voltunk együtt, olyan löketet adott az életemnek, amiért örökre hálás leszek neki.

Nem tudom, hogyha nem ismerkedek meg vele, akkor is megváltoztam volna-e. De biztos, hogy szükség van valamilyen külső segítségre, ha az ember változni akar. Hiszen fontos, hogy kapjunk visszajelzést arról, hogy változunk.