Ájultál már el?

Nyáron bicikliztem a városom határán túl, egy gyárba. Vettem volna valamit egy ott dolgozótól. Út közben nagyon rosszul lettem. Leszálltam a bicikliről és egy kerítés szélére leültem, elsötétült minden, csak sípolást hallottam. Eldőltem, de hamar magamhoz is tértem.

Egyszer otthon takarítottam, nagyon meleg volt és rosszul lettem. Megint jött az elsötétülés, sípoló jellegű hang és elborultam.

Én még sosem ájultam el. Nem nagyon szeretném "kipróbálni".

25 éves vagyok csak, szerintem nem biztos, hogy megúszom az életem ájulás nélkül, mert az bármikor előfordulhat, ugye?

Gyerekként és kamaszként gyakori volt, így felnőttként egyáltalán nem jellemző, szerencsére.

Legelőszőr tíz éves koromban történt az iskolában, valami közös foglalkozáson vettem részt, körbe kellett állni a teremben. Szépen kiájultam, és öt percig eszméletlen is voltam, elvileg valami epileptikus roham lehetett, legalábbis azt mondták hogy görcsbe voltam és enyhén rángatóztam.

Pár évre rá hasonló történt, egy nagyobb bevásárlóközpontban, ott olyan 1-2 percig voltam eszméletlen, szintén rángógörcsök kíséretében. Ez alkalommal még álmodtam is amíg eszméletlen voltam, mikor felkeltem úgy is éreztem magam mint egy nagy alvás után. Utólag találgattuk hogy mi lehetett a kiváltó ok, arra tippeltünk hogy mivel az informatikai részlegen voltunk lehet hogy a sok képernyő, és gyorsan váltakozó fények miatt történt. Pedig azóta sem volt bajom ezzel. Orvosi kivizsgáláson se találtak semmit.

Ezen kívül volt még 7-8 ájulásos esetem, de a legtöbb alkalommal csak pár másodpercre voltam kiütve, a földreesést már megéreztem. Általában a meleg vagy a vércukrom hirtelen zuhanása váltotta ki, de mindig hamar jól lettem egy kis fekvés, pihenés vagy üdítő után. Nem voltak ezek félelmetes élmények, de a tanároknak adtam egy kis plusz munkát az iskolai eseményeken, volt hogy nekik kellett elkapniuk:)

Az elsőnél 14 voltam, aznap jött meg (mármint hogy legelőször), és nagyon rosszul voltam, de azt hittem hogy ilyenkor az a normális, szóval mivel amúgy is azt terveztük édesanyámmal, hogy bemegyünk a közeli városba vásárolni, nem szóltam neki, hogy mi van, gondoltam, majd este elmondom. A városban különváltunk, hogy gyorsabban tudjuk összeszedni a hiányzó dolgokat, mert több helyre is kellett menni. Arra emlékszek, hogy nagyon gyengének éreztem magam, elindultam vissza a kocsi felé, hogy ott megvárom édesanyám, de út közben le kellett ülnöm az utcán egy lépcsőre, mert azt éreztem, hogy nem bírnak el a lábaim. Valaki leült mellém, és nagyon távolról hallottam a hangját, hogy azt kérdezi, hogy jól vagyok-e, és még mondtam neki, hogy nem és kérem hívja fel az édesanyám a 06....-os mobilszámon (nekem még nem volt mobilom, szóval fejből tudtam hál' Istennek). Következő kép, hogy kinyitom a szemem, és ott guggolt felettem az idegen, és édesanyám is. Nem tudom, meddig lehettem eszméletlen.

Vallásos iskolába jártam, volt évente egy kötelező lelkigyakorlat. Igazából olyan volt, mint egy munkahelyi csapatépítő az osztállyal, elmentünk egy kulcsos házba, és ott töltöttük a hétvégét, miközben mindenféle feladatokat csináltunk. Az egyik ilyen feladat az volt, hogy reggel hatkor, mindenféle reggeli meg kávézás előtt menjünk ki az udvarra, álljunk körbe, és mondjunk valamit, nem tudom, meg se értettem a feladatot, nagyon nem vagyok korán kelő. Ott annyira emlékszem, hogy belecsimpaszkodtam a mellettem álló barátnőm karjába, aztán benn keltem fel, egy matracon, és az osztálytársaim cukrozott teát akartak belém diktálni, mert szerintük attól leszek jobban (nem szeretem az édeset).

Évnyitókon és évzárókon már menetrendszerű volt, hogy kibukok a sorból, annyira, hogy 11-re felmentést kaptam az ilyen rendezvények alól.

Egyszer a buszon állva estem össze, teljesítménytúrán voltunk aznap és eléggé kifáradtam, meg nem jutott már nekem ülőhely, és az agyonfűtött tömött buszon álltam a késő őszi túrához felöltözve. Az mondjuk elég szar volt, állt a busz, amíg nem adtam írásba a sofőrnek, hogy nem kérek mentőt, de különben hívnia kellett volna egyet, és mind a 90 utasnak megvárnia, amíg kiér a semmire, mert ez volt a protokoll.

Egyszer hulla másnaposan vásároltam a tescoban, mikor azt éreztem, hogy le kéne ülni. Na ott baromira nincs hova. Elindultam a kis bevásárlókosarammal, hogy én visszapakolászok mindent, én nem leszek az a tróger aki csak úgy otthagyja valahol a mirelit halrudacskát, és hát nem sikerült, elájultam a mirelit osztályon, de amúgy full jófejek voltak a dolgozók akik összeszedtek, megnyugtattak, hogy nem én vagyok az első, aki így járt.

Egyszer otthon ájultam el, elkaptam valami hányós vírust, kihánytam a lelkem is, majd felkeltem hogy akkor fekszek vissza a kanapéra netflixezni, és arra keltem, hogy a saját véremben fekszem a folyosón. Ott akkor eléggé befostam, mivel egyedül lakom, ha rosszabbul esek, vagy több vért veszítek, vagy nem térek magamhoz, akkor két hónap múlva a szomszédok jelentették volna be, hogy büdös a hullám, és így találtak volna rám. Szóval ezután elmentem kivizsgáltatni magam, hogy mi okozhatja, hogy ilyen könnyen elájulok a hidegtől, a melegtől, az izgalomtól, az éhségtől, literálisan bármitől... Nem tudják. Megoldás nincs, nem is lesz, viszont látásra.

Sokszor ájultam el. Kb 6-7 éves voltam. Az ujjamon volt egy kis horzsolás, néztem, néztem, majd elájultam úgy 2 percre.

Volt olyan amikor a Balatonba ájultam, de a hideg víz szerencsére felébresztett.

Nekem általában azért van, mert nagyon keveset iszok, de volt olyan, hogy a sok ember miatt.

8-as vagyok

Kijavítom: kb. 6-7 éves voltam az első elájulásomnál