A két vese a vizeletet egyszerre, egy időben ereszti le a húgyhólyagba, vagy külön-külön?
Kisfiamnak kétoldali vesemedence tágulata van. Ma volt dinamikus vese szcintigrafia vizsgálata (izotopos vizsgálat).
Beadtak neki vénásan valamilyen anyagot, és azt lehetett látni a kijelzőn, hogy a két vese nagyjából egyszerre kezd “világítani”, ahogy megjelenik bennük az izotóp. Pici különbség volt.
Kapott közben vízhajtót.
A vizsgálat végén már a húgyhólyag és a pelenka helye is világított, viszont ami zavart, hogy ekkorra már az egyik vese mintha leürült volna (nem látszott benne az izotóp), csak kevés, a másik meg mintha még tele lett volna.
Nem volt orvos a vizsgálatnál, ráadásul hozzá csak két hét múlva lesz időpont. A vizsgálatot végző ápoló nem tudott mondani semmit.
Elég ijesztő volt, mintha az egyik veséből nem, vagy alig folyna le. Ezért kérdeztem, hogy a kettőnek párhuzamosan kell e működnie.
Egyébként a gyereknek semmi baja, pisil, normális mennyiséget, erős sugárban.
Épp ezért nem értettem, hogy a másik miért ürült le olyan szépen. A tágulat egyforma volt az UH-n.
Az orvos azt mondta, amiatt kell a vizsgálat, hogy megállapítsa, van e visszafolyas a vesébe, de olyat nem láttam, bár elég nyers kép volt a kijelzőn. Gondolom a kiértékelő orvos több adatot is lát majd, nem csak a képet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!