Mi tegyek ha nincs értelme az életemnek?

Most biztos azt gondolod:hmm jó kérdés, a hülyegyerekek tényleg ide járnak unatkozni?

Nos úgy tűnik igen...

Kezdjük az elején:

-Sportoló voltam, olyan dolgokat meg tudtam csinálni amiket rajtam kívül kb 2-300 ember tud max az egész országban (saját testsúly..).

Azután megbetegedtem, valami autoimmun dolog lehetett, mert hiába mentem el ezer meg ezer vizsgálatra magánklinikákra mindenhova. Sehol nem találtak semmit. Rengeteg fájdalommal járt és jár is ez még mindig. Azt mondják pszichoszomatikus... Járjak pszichológushoz. Jártam. 2 évet. Nem javult....

Társasági ember voltam sokszor a duma középpontja és elég jó voltam a lányoknál is(a suliban). De ennek (a sok fájdalomnak) a hatására, annyira magaba fordultam és nem beszéltem a barátaimmal., hogy szép lassan depressziós lettem, és szorongós. (közel pánikbeteg) a barátok elkallódtak, továbbáltak.

A sportolást természetesen már évekkel ezelőtt abba kellett hagynom. De ott volt még a zenélés.. Több hangszeren játszom és szoktam szinfonikus zenéket is komponálni ha már remegek az idegtől és nem akarok semmit bevenni. De mégis vannak több hónapos csendes időszakaim, amikor csak kicsi zongoradarabok születnek...

Egy ideje szexuális problémáim is akadtak: elvileg valami hugyúti fertőzés ami már egy fél éve nem múlik és ha mégtöbb antibiotikumot beszedek rá, akkor az emésztési problémám (amikkel természetesen együttjár az ízületeim gyengesége is) csak egyre rosszabb és rosszabb lesz (nem ehetek se tejet se glutént se cukrot és gyümölcscukrot se sokat, - tehát nem is rúghatok be). A hugyúti fertőzés erős fájdalommal jár az ejakulációt követően, úgyhogy az egyetlen "örömem* forrása is megszűnni látszik.

Kapcsolati problémáim is vannak a depresszió mellett: talán kötődési zavarom van, mert fáj... Nagyon fáj lelkileg ha látom, hogy szeretnek vagy áldozatot hoznak értem (ezt ennél jobban nem lehet kifejteni röviden szerintem).

Az emberek ha szomorúak akkor isznak, buliznak, társaságba mennek, szexelnek vagy önkielégítenek, barátokkal beszélnek, esznek (pl nutellát, - lásd minden "depis" tinilány olykor-olykor), sportolnak... Nekem egyik sem maradt meg. Csak a fiatalságom (19vagyok) és a zene maradt meg, de ezzel nem vagyok hajlandó vagyis.. Képtelen vagyok megbékélni és megelégedni. Az érettségim szín ötös lesz (valószínűleg, kivéve a matek) de ezek nekem nem érnek semmit. Elvesztettem majdnem a teljes Istenhitemet és (egzisztencialista szemmel), ahogy szemlélem a világot, kis jelentéktelen, átgondolatlan, sodródó ostoba hangyákat látok akik nem látják milyen felesleges sétáló, érző hústömegek is vagyunk valójában,akik nem akarnak fennmaradni az alkotásaikkal, akik nem akarnak nyomot hagyni, alkotni, gondolkodni, csak elszívnak mégegy cigit mert az előző már a cipólőtalpuk alatt serceg...Néha hangjegyeket.

Úgy érzem mindent elvettek tőlem,csak épp nem süketültem meg...

Nincsenek ambícióim,talán zeneszerző leszek,de nem tudom, van-e elég erőm vagy tehetségem hozzá.

Nem akarok beállni a Pesti utcákon hömpölygő nagy zombi tömegbe, csak hogy egy legyek a sok közül... És normális akarok lenni. Nem olyan aki a zongora előtt ül suli (elvégezte) után és néz ki az ablakon és 'majd beleőrül a saját fájdalmába és gondolataiba.

Nem akarok öngyilkos lenni...

Annihilate Volo. - Megsemmisülni akarok.. A kettő nem ugyanaz.

Most azért kezdtem el ezt írni, mert rájöttem, milyen gyorsan tendálok a frigidség felé: már nem nézegetem a lányokat és nem érdekel ha ők néznek engem...

Maximum pornót nézek amire gyorsan ráfüggök (nekem elég annyi a nőkből ami az amateur pornókba van) (...) Semmi hiszti, semmi baromság és (mostmár undorítónak tartott) nedvek... Csak a látvány.

Nos ennyit szerettem volna írni. Köszönöm, ha eddig elolvastad.

Nem tudom, hogyan sehíthetne nekem a gyik, de gondoltam egyszer leírom a gondolataimat...

-Igen ez egy segélykiáltás a 6.frontin rózsaszín émelyítő ködös állapotából.

De nem tudom hallja-e bárki is.