Jogos a testvérem lenézése, vagy vele van a gond? (hosszú)

Már az általánosban és a gimiben kezdődött. Mindig azt hallgattam, hogy ő már az első naptól kezdve magától írta a leckét, alap volt, hogy mindig megcsinálja, míg nekem erőszakoskodni kellett és mellettem ülni. Úgy voltam előadva, mint valami problémás gyerek, akit ha hagynak békén, akkor majd bukdácsol.

Közben bennem iszonyatos megfelelési kényszer volt. A bátyám jó volt matekból, fizikából, mérnök lett. Végig utálta az irodalmat, és lenézett mindenkit, aki a humán tárgyakkal szeretne inkább foglalkozni. Azzal jött, hogy aki a matek érettségin nem ér el legalább 50%-ot, azt gyógykezelni kellene, mert fogyatékos.

Én sose szerettem a matekot, mégis utánozni akartam, ezért matekfaktra mentem, és 5-ösre érettségiztem. Először műszaki pályára mentem ugyanazon a neves egyetemen, ahol a bátyám végzett, de utáltam, ezért abbahagytam. Jelentkeztem egy teljesen másik szakra,, ami félig-meddig humán, és elvégeztem az alapképzést, most van folyamatban a mester. Azóta is mást sem kapok, csak savazást. Áltudományos, amit tanulok, a "kis humános agyam" ezt meg azt nem ért meg, nem értek semmihez... stb.

A mester diplomámmal meg vagyok kicsit csúszva, később fogok szakdolgozatot leadni + még egy második nyelvvizsga is kell, ezért elkezdtem munkát keresni. Erre is jön a bántás, hogy szánalmas, kamu munkákat keresek, semmihez nem értek, ha normális szakra mentem volna, akkor nem itt tartanék, soha nem fogok kreatív, proaktivitást igénylő munkát kapni. Amikor meglett a felsőfokú angol nyelvvizsgám, csak annyit mondott, hogy ennyi idősen már illik, nem valami nagy teljesítmény. Legutóbb teljesen más jellegű állásra is jelentkeztem, olyanra, ahol kell valamennyi matematikai tudás, kimutatásokkal, statisztikákkal kellene foglalkozni, de erre azt mondta, hogy ha az én képzettségemmel oda felvesznek bárkit is, akkor valami olyan szintű munkáról lehet szó, ahol semmit nem kell csinálni, csak megnyomni egy gombot.

Tönkrement a laptopom, ezért újat szeretnék, és az a tervem, hogy amint lesz állásom, 0% THM-es részletre veszek, ezt csak úgy csevegés gyanánt meséltem neki, de erre is jött az, hogy mekkora elrontott élete van már annak, akinek ennyi idősen nincs bármikor 200 000 ft-ja egy új kütyüre, mert nincs félretett pénze, és ezt a részletfizetés dolgot a proliknak találták ki.

Még tudnék ezer hasonló beszólást mesélni, de szerintem első körben elég ennyi.

Annyiban igaza van, hogy tényleg elrontottam a 20-as éveim során pár dolgot, és tényleg nem vagyok egy olyan szorgalmas ember, mint ő, sőt, lusta vagyok. Tényleg le vagyok maradva, nem ott tartok, ahol kellene, de folyamatosan jelentkezem állásokra, interjúkra járok, és szeretném elindítani a karrierem, nagyon várom, hogy összejöjjön egy normális állás, és végre dolgozhassak. Nem hinném, hogy helyrehozhatatlan lenne az életem, és semmit sem érek.

Ugyanakkor azt látom, hogy csak részben irányulnak a szavai személyesen ellenem, mert mindenki mást is lenéz. Lenézi a fizikai munkásokat, retardáltnak nevezi az összeset, valamint minden humán irányultságú értelmiségit is lenéz, a közgazdászokra is húzza a száját. Csak a természettudományos és a mérnök végzettségűeket tiszteli.

Az édesanyánk csak legyint rá, hogy nem kell komolyan venni, és azt mondja, hogy extrém okos, ezért egy kerékkel több van neki, és egyszerűen nem ért meg dolgokat. Szerinte fel sem fogja, hogy megbánt, nem az a célja. Én próbálok türelmes lenni, de nagyon unom ezt a szöveget, meg azt is, hogy minden arra van kihegyezve, hogy ő mennyire csodásan okos, és nyilván okosabb, mint én. De ha ezt elmondom anyukámnak, akkor tagadja, azt mondja, hogy nem tart butábbnak, csak másmilyennek.

A párom csak röhög rajta, amikor hallja ő is a szövegelését (ő konkrétan bölcsész végzettségű).

Nektek mi a véleményetek? Kíváncsi vagyok, hogy kívülállók hogyan látják a dolgot.

Ha felhozom neki, hogy sértő, amit csinál, akkor nagyon megsértődik, hisztériásnak, sértődékenynek tart, és szerinte én rontom ezzel a hangulatot.

Én 27 éves vagyok és nő, ő 34 éves férfi.