Hogyan tudnám felvidítani a nővéremet?
A nővérem és a párja 3 éve együtt élnek. A párjának nemrég adódott egy jó külföldi álláslehetőség. Azóta úgy jár dolgozni, hogy 5 hetet van kinn, 1 hetet itthon. Ez október óta van így, a tesóm viszont szemmel láthatólag egyre rosszabbul viseli. Teljesen magába fordult, már a munkán kívül nem jár el sehová, többnyire otthon búslakodik, és várja, hogy a párjával skype-olhasson. Folyton rossz kedvű, sokat fogyott, karikásak a szemei, beesett az arca. Csak térfeng, nem találja a helyét. Az egyik volt osztálytársam a kolléganője, így múltkor tőle kérdezősködtem, hogy a melóban mi a helyzet vele. Azt mondta, hogy a beleveti magát a munkába, dolgozik mint egy gép, de amikor épp lazább napok vannak, akkor nem beszélget senkivel, bezárkózik az irodájába. Anyu és én is egyre jobban aggódunk érte. Gyakran megyünk át hozzá, vagy hívjuk át magunkhoz, de ilyenkor is mindig annyira szomorúnak látszik. A legrosszabbak azok a napok, amikor a párjának letelik az itthoni 1 hete, és visszamegy, és megint egyedül marad. Pl most az ünnepek után is átmentem egyik este hogy csináljunk egy "csajos estét". Bugyuta vígjátékokat néztünk, és már egész jó kedvűnek tűnt, néha nevetett is. De este, amikor azt hitte, hogy már alszom, hallottam, hogy csendesen sírdogált az szobájában fél éjszaka.
Szerintetek mivel lehetne kicsit felvidítani? Olyan rossz látni, hogy ennyire szomorú... :(
Elsősorban olyanoktól kérnék tanácsot, akinek szintén távol van a párjuk. Ti hogy viselitek, mivel tudjátok átvészelni ezt az időszakot?? Hogyan tudnánk kicsi segíteni rajta, mielőtt teljesen depressziós nem lesz?
A távkapcsolatok sajnos nem működnek hosszú távon.
A legegyszerűbb az lenne, ha külföldre költöznének mindketten, de ez sem olyan egyszerű, mint itt sokat írják, mert kérdés, hogy a nővéred akarna e külföldön élni. Hiszen a külföldi újrakezdés nem egyszerű!
Továbbá a párjának nyilván így jobban megéri a külföldi munka, hogy itt lakik, és nem ott él egy drága albérletben egyedül.
Gondolom a párja ott munkásszálón lakik.
Párom is hasonlóan dolgozik, de nekem sose okozott ez gondot. Számomra mindig furcsa ha valki ennyire rosszul viseli ezt a helyzetet.
A munkahét nagyon gyorsan eltelik, mire hazaérek eltelik a nap java. Este beszélek a párommal az is idő. Hétvégén meg rendberakom a háztartást, kis pihenés pl egy jó film vagy sorozaat és annak is vége.... Csak azon kapom magam, hogy már újra itthon van.
Szerintem valahogy rá kellene vezetni, hogy nézze a jó oldalát. Válasszon valamilyen hobbit, járjon el, tanuljon valamit akár. Ápolgassa jobban a kapcsolatait pl. család, barátok.
Nekem van egy háziállatom, azt is tudom ajánlani, nagyon sok időt és gondolatot elvisz, hogy róla gondoskodnom kell, meg mégiscsak van itthon velem valaki (lakásban tartott)
Ha a nővéred 10 éve dolgozik egy cégnél már 30-as éveiben járhat. Tudom gonosz leszek, de ő nem bírja a távkapcsolatot. Ha a párja nem jön a haza, a nővéred vagy megcsalja, vagy elhagyja.
A véleményem az hogy ki kell bírni azt a tegyük fel két évet. Tudom, nehéz, onnan tudom hogy benne élek. Én két-három havonta találkozok a párommal, amíg ő kinn van, én itthon befejezem az egyetemet. Ő már a jövőjére/jövőnkre gyűjt. Ezt el kell fogadnom. Mindennap beszélünk. Írunk, videó chatelünk.
Apám két éve van van kinn, anyám is rosszul viseli, bár nem annyira mint te tesód. De tudják hogy szükséges, és terveznek vagy kiköltözni, vagy közelebb a határhoz hogy sűrűbben találkozzanak. Nyilván nem örökké fogja apám sem csinálni ezt a munkát, de csinálják, amíg csak tudják. :)
Hogyha a te nővéred ebbe bele betegszik, akkor semmi értelme így tovább a kapcsolatuknak, ha csak a férfi nem jön haza.
hát uhh, figyelj, tényleg nem leszólni akarom a nővéred,de kéne neki építeni egy önálló személyiséget, mert az nem normális, hogy valaki mindjárt belehal abba hogy nincs mellette a párja. ne az legyen már a motivációja az életre hogy ott a pali. jó ez a kapcsolatfüggőség, de egyszer még a srác is rá fog unni.
apám úgy dolgozott sokáig, hogy féléveket volt távol, mert amíg tartott a vízuma, kinn kellett lennie és dolgoznia, hát megszenvedtük mi is, anyu is, de ez a bedepizős "jajjnekem nincs itt a hímneműm mi lesz most az életemmel" című izé hálistennek kimaradt neki. mert persze hiányzott neki is a férje, de azért élte az életét, dolgozott, találkzott a barátnőivel, kötött meg ilyen kreatív programokat csinált, és sorban gyilkolta a szobanövényeket kertészkedés címén.
és képzeld, én se élek a szerelmem mellett, de nem depizek, hogy milyen szr már nekem, hanem próbálom értelmesen kitölteni azt az időt is amikor nem lehetek vele. szóval van önálló életem és hobbijaim és az érdeklődési köröm is túlnyúlik egy emberen, szóval ja. élem az életemet.
keep calm and carry on. and get a life.
Egyet kell értenem az egyik előttem szólóval.
Természetes dolog, hogy hiányzik az embernek a párja, de nehogy már önállóan ne legyen képes életben maradni.
Bármikor alakulhatnak úgy a dolgok, hogy egyedül marad, akkor mi lesz vele?
Kösse le magát valamivel, bár hétköznap munka után szerintem mindenki jól alszik egyedül is, de akkor hétvégére... valami hobbi. Akármi. Festés, olvasás, tánctanfolyam... Valami, ami érdekli.
Egyébként pedig a háziállat egyáltalán nem rossz ötlet. Egy kutyus / cica időnként bizony még jobb társaság is tud lenni, mint egy másik ember. Szeret is, hűséges is, beszélhetsz is hozzá, bújhatsz is hozzá, és nem vagy egyedül. Plusz van kivel foglalkozni, amíg egyedül vagy.
Őszintén szólva már nekem is megfordult a fejemben a gondolat, hogy titokban beszélek a férfivel, és elmondom neki, hogy a nővérem milyen rosszul van igazából. De Anya lebeszélt róla, szerinte ne avatkozzak bele, és a nővérem nagyon mérges lesz, ha a háta mögött szervezkedek, végül hallgattam rá, és nem szóltam semmit.
A háziállat amúgy nagyon jó ötlet, ezt fel is fogom vetni neki, köszi a tippet :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!