Miért lett ilyen gyűlölködő a húgom? Segítségben is szándékot lát.

Egyszerűen nem ismerek rá a húgomra az elmúlt pár évben. Eddig is meg volt mindene. Mindig mindent megkapott (még ha sok hisztizés után is). De normális tini volt, ide oda ment, sok barátja volt. Aztán ahogy elkezdett pasizni, kész kifordult magából. De! Olyan szinten, hogy ezeknek a kanoknak mindent megtett. (Magyarán nem vette észre, hogy mennyire nem csak őt, de a családot is kihasználják.) Ezekre a pasikra egy szót nem lehetett szólni. (Sokszor olyanokba is belement a pasikért, ami szerintem már túlzás volt.) Édesapám (özvegyként) próbált szerelemre találni, ami meg is adatott neki, de a húgom addig keverte a dolgokat, még vagy a nők vagy apám mondta ki a szakítást. (Ha nem lenne elég, az én párjaimat is kikezdte, de aztán rövidre zártam vele a dolgokat.)Látom apámon, hogy nem érzi így jól magát, és tudja, hogy mi az oka, de nem tesz semmit ellene. Amikor én ezt szóvá tettem, hogy ő is tehet erről, akkor még nekem mondta, hogy azért ne menjek haza, hogy tanácsokat osztogassak. (Iróniát persze tegyük hozzá.) A húgom nem szenved semmiben sem hiányt: olyan helyen dolgozik, amit szeret, van párja, aki meg is állapodott mellette (bár a párja is látja milyen, hogy kezdi levetni az álarcát, külön részen lakik a szülői ház mellett. De neki senki sem jó, mindenkivel van valami mondvacsinált értelmetlen baja (sokszor amit ő maga kreál). Normálisan nem lehet vele beszélni, mert csak ordítani és fröcsögni tud (miközben csak szitokszó hagyja el a száját). Tudom, hogy habitusában irigy, féltékeny, beképzelt, fellengzős és sajnos gerinctelen ember, aki a lelke mélyén tudja, milyen erőtlen és gyenge és apám nélkül sehol nem lenne. De attól, hogy ő hangosan kiabál, ezzel bizonygatva erős határozottságát , attól még buta marad. Mert jó legyen ilyen, de akkor abba ne képzelje már bele az ellenséget, aki normálisan közelít felé (talán még segíteni is akar rajta, meg hát nem lehet tudni mit hoz még a jövő). Saját kardjába fog dőlni. Mert ha figyelmet, szeretet akarna, akkor azt normálisan is lehetne (akár még manipulálással is). Saját magának árt. Jó, ne ismerje el, de akkor legalább magának ne ártson, meg azoknak, akikre számíthat. Párja is sokszor mondja,hogy nem ilyennek ismerte meg. Lehet látni rajta, hogy boldogtalan. Jönnek mennek a pasik, de egyiket se szereti. Ezzel az önmarcangolással lehet, hogy magát sem. Tudom, hogy a gyűlölködés a gyenge ember utolsó eszköze, de már lassan húszon évesen (maradjunk annyiban, hogy közelebb a 30hoz, mint a 20hoz) el kellene határoznia magát, hogy igen boldog akarok lenni? Min kell változtatnom? És kezdje el. De nem, könnyebb mindenkit el és megmarni. Ha megkérdezem mi a baja? Hárít. Párszor megpróbáltam, én meg nem könyörgök neki. Azok után, hogy velem is el akart bánni. A mai világban nehezen fog érvényesülni, főleg ha bekerül egy másabb közegben, ahol eltapossák, mint egy bogarat. (Félhet ettől is, de akkor segítséget kérne olyan emberektől, akik ilyen közegekben mozognak. Nem, ott is elkezdte a hülye kis játszmáit.) Család lenne a fontos számára? Akkor velünk nem kellene így viselkednie. Szar az élete? Változtasson. Kérjen segítséget. Már kezdek letenni róla.

Utolsó próbálkozásként mit tanácsoltok?