Hogyan teremtsek egyenlőséget a lányaim között ebben a helyzetben? (hosszú)

Két lányom van. Az idősebbik boldog házasságban született. A (volt) férjemmel akkoriban Németbe költöztünk és ott kezdtük el a közös életünket. Ő megtalálta az útját, de nekem sajnos nem sikerült beilleszkednem. Nagyon hiányoztak a rokonok, barátok, legfőképpen a szüleim. A nyelvet még nagyon törtem, így csak a legminimálisabb kommunikációra voltam képes, barátokat szerezni nem tudtam. Úgy döntöttünk, hogy én hazajövök az akkor három éves lányunkkal. Ő viszont kint maradt és csak havonta, vagy kéthavonta jött haza. A kapcsolatunk sajnos kihűlt. Végül békében váltunk el, új életet kezdtünk.

Később rátaláltam a kisebbik lányom apjára. Három évig voltunk együtt, össze is költöztünk. Mikor kiderült, hogy terhes vagyok, a kezemet is megkérte, de közben egy másik nővel is együtt volt. Ő nem akart igazából gyereket, és nem akart engem sem, de mivel nem volt állása akkoriban, sem egy rokon aki befogadná, félt, hogy kidobom. Mikor lebukott természetesen ki is dobtam. Arról tudok, hogy egy ideig annál a másiknál lakott, aztán az a nő is kiadta az útját.

Most itt vagyok két gyönyörű lánnyal, akiket én egyformán szeretek, de az élet nem bánik velük egyformán. A volt férjem, vagyis az idősebbik lányom apja, tartja a kapcsolatot a lányával. Fizeti a gyerektartást, és az ő szülei is tartják a kapcsolatot velünk. Jó viszonyban maradtam a volt anyósomékkal és nagyon szeretik az unokájukat. Azonban a másik lányomnak gyakorlatilag nincsen apja. Az a link alak felszívódott, az ő részéről nagyszülők sincsenek.

Nagyon nehéz ez a helyzet! A volt férjem kifejezetten megkért, hogy amit ő nekünk fizet, azt csak az ő lányára költsem. Bármily kegyetlenül hangzik ez a kérés, sajnos jogos! Ezen kívül az ő szülei is csak a saját, vér szerinti unokájukat látják szívesen, és ebben sincsen semmi kivetnivaló! (Az én szüleim természetesen mindkét lányt imádják!) Bármennyire is igyekszem megtartani az egyenlőséget, ez egyszerűen lehetetlen. A nagyobbiknak nem rég felajánlották az apai nagyszülei, hogy a szobáját teljesen felújítják. Olyan lelkesek voltak ebben, hogy nem tudtam rá nemet mondani. Nem akarom megmérgezni a jó viszonyt. Valóban szükség volt már új íróasztalra és ágyra, de ugyanezek a dolgok a kicsinél is szóba jönnek majd ahogy nő. Őneki csak én vagyok, és én csak jóval olcsóbb kategóriás dolgokat tudok megadni egyedül, mint a nagynak az apja és a volt anyósomék. Most közeleg a téli szünet és a nagylányt elviszi majd az apja síelni. Nyáron a tengernél volt a nagyszüleivel és az unokatestvéreivel arról az ágról. A kicsi szomorú, hogy ő "nem mehet sehová" mert ezekhez képest a városi strand sajnos valóban a sehová kategória. Ő még csak azt látja, hogy a nagynak minden, neki meg semmi. Én hiába szeretem őket egyformán, talán majd csak felnőttként fogja ennek a fontosságát megérteni.

Ha meg a nagyot nem engedem, vagy megkérem a volt férjemet hogy ne adjanak neki ennyi mindent, akkor én leszek a szemét az ő szemükben és a nagylányom szemében is. Ráadásul ő még a kicsire is haragudni fog, mert tudni fogja, hogy miatta kérem.

Mit tehetnék? (A nagy 13 éves, a kicsi 6 )