Jóban lehetek megint a húgommal?

Én 19 éves vagyok, ő nemrég lett 17.

2 éve valahogy furcsán kezdett viselkedni. Bunkó, flegma, ki ha nem én stílusú lett. Mindent széthagyott és rendetlen volt. Aminek soha nem volt következménye, hiszen anya mindig kitakarított helyette. Morgott, de kitakarított. Rossz társaságba keveredett. Először a facebook jelszavát adta meg olyannak, akinek nem kellett volna. Akkor, mivel egyedül voltam vele itthon, én "intéztem el" a dolgot. (Jelszócsere, azon ismerősöktől való bocsánatkérések, akiknek írt az illető). Ez szépen lecsengett. Közben megkóstolta az alkoholt és cigarettázni kezdett. Amikor vagdosta a kezét, amint észrevettem, rohantam apáékhoz. Ez egy nehéz időszak volt mindannyiunk életében.

Később megint cigizgetett. A tanulást elhanyagolta, ezért magángimnáziumba került, ahol kap valami normális oktatást. Ott szerveztek egy utat külföldre, ahol megismerkedett egy sráccal, akit orálisan kielégített. Több csak azért nem történt, mert egy tanár megzavarta őket.

Elmondta nekem, és én nagyot csalódtam benne. Megígértette velem, hogy nem mondom el a szüleinknek. Gondoltam egyszer mindenki hibázhat. Alaposan elbeszélgettünk dolgokról. Hónapokig sírt, annyira megbánta.

Utána lett egy kőbunkó barátja, akit szintén khmmm... De a srác szakított vele, tulajdonképpen azért, mert egy ribivel akart szexelni, de persze a húgomat beetette ezzel a "túl jó vagy hozzám" dumával.

Kipróbálta a füvescigit. Valami random srác is aludt nálunk mindenki tudta nélkül. Aztán valami másik sráccal elvesztette egy hónap ismerettség után egy autó hátsó ülésén, úgy, hogy nem jártak.

Sírva hívott fel éjfélkor, hogy megijedt, mert vérzik órák óta. Én nem voltam otthon, sosem vagyok otthon. Most a barátommal nyaraltam, akivel egy másik városban együtt élünk. Mindketten egyetemisták vagyunk.

Én másnap felhívtam a szüleimet és elmondtam nekik. A húgom azt mondta, csalódott bennem és elárultam. És hogy ne nagyzoljak, mert én is egy hónap után veszítettem el. (Ja, egy hónap kapcsolat után, és még mindig azzal a barátommal vagyok.). És hogy többet nem fog tudni megbízni bennem. És ő egy olyan sráccal volt, akivel esélye lehet normális kapcsolatra. (Ja, 22 éves.) És még mindig találkozgatnak.

Én hatalmasat csalódtam benne. Egyszerűen nem tudok úgy ránézni, mint azelőtt. Ha élvezte volna, mindent amit tett, nem sírt volna nekem évekig, és nem tőlem várná, hogy megoldjam a problémáit, azt mondom oké. De bunkó velem. És apámék szeme fénye.

Leszögezem, hiába sokkal szebb nálam, nem vagyok rá féltékeny. Csak csalódott vagyok. Meguntam, hogy mindig csak aggódok érte. Hogy mindent el kell neki néznem. Hogy neki mindent szabad.

Nem akarok többet aggódni érte. Úgy rontja el, ahogy akarja.

Szombaton lesz egy közös programunk. Nem tudom, nem is akarok menni. Tudom nem vagyok szent, bunkó vagyok és hisztis. De nem tudok rá úgy nézni egy ideje. Olyan butának látom. Mit tehetnék, hogy újra olyan legyen, mint régen? Amikor még legjobb barátnők voltunk?