Hogy tudnám kitartóbbá tenni a öcsém? (23F)
Az öcsém 21 éves, elég korán kezdődött ez, már gyerekként is ha játszott valamiféle játékon, mindig felhagyott vele, feladta ha nem sikerült túl hamar. Egyáltalán lehet még egy felnőtt tulajdonságain változtatni?
Elkezdte az egyetemet, rendesen megharcolt vele, hogy ő csak azt akarja tanulni, amit ő akar, nem azt amit én tanácsoltam neki, aztán egy félév után otthagyta az egészet..be se járt. Hogy tudnám elérni, hogy örüljön a kevésnek is, de mégis ha lehetősége van rá addig ne álljon fel mondjuk a számítógép mellől amíg nem végez egy munkával.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sehogy. Az öcséd felnőtt ember, ne akard megváltoztatni, úgysem fogod tudni. Amit eddig nem tanult meg, arra majd megtanítja az élet.
Sok nővér/báty követi el azt a (jószándékú, de mégiscsak) hibát, hogy próbálja a kistestvért oktatni, irányítani, akkor is, ha az a testvér már nem is olyan kicsi. Mert ők keresztülmentek valamin, és szeretnék, ha a testvérük már okosabb lenne. Ez tök oké, de mindenki más, és mindenkinek meg kell tanulnia kezelni az élet akadályait.
Majd a gyerekedet lesz lehetőséged nevelni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az agyat át huzalozni traumaval lehet. A trauma pedig az amikor az agy sok helyen aktiválodik.
Legjobb példa egy atyai pofon, ilyenkor ugye az apa jó nem rossz aktivalodik, mellette aktivalodik a lehet rossz is, aztan a fajdalom aktival egy csomo mindent, aztan kérdések rohamozzak meg köztük az is hogy miért, meg hogy megérte-e, meg ujragondolja más tetteit amit esetleg ugyerez megtenné, hogy azért is, amivel a rövid hosszú távú memo aktivalodik, egy szó mint száz az agy kigyullad mint egy karacsonyfa.
Ebben az állapotban egy rövid ideig komoly módosításokat lehet eszközölni.
Gyagyasoknal ugyanezt a hatást elektrosokkal szoktak elérni.
Persze pofon nélkül is lehet. Az a lényeg, hogy valami olyannal kell hatni rá ami a legtöbbet volt kapcsolatban.
Személyes példát ne várj, ezekre az ember nem büszke.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!