Hogyan kezeljem a magából kifordult milliomos húgomat?

Erre én úgy visszamondanám azt hogy "De én legalább nem vagyok se eltartott, sem ingyenélő" !

Utálom az ilyen maguktól elszállt nőket, akik direkt hozzámennek a gazdagabb mukikhoz hogy nekik ne kelljen dolgozniuk és jó életük legyen... fúj !!!

Egyébként nyugodtan megmondhatod neki hogy van itt olyan nő akik tanult, diplomázott (nem büfé szakon) dolgozik a férjével együtt, és ha a férjem megkérdezném megmondaná hogy egy ingyenélő, eltartott nő a lábam nyomába sem léphetne! Az az igazi amit együtt néha vérrel-verítékkel megkeresünk és felépítünk. Azt lehet igazán megbecsülni!

Én belehalnék ha eltartanának/kitartott nő lennék! Az én szememben ez nagyon gáz!

Én már rég elküldtem volna a pi....

Igenis mondd meg neki, hogy te legalább nem vagy senkinek a kitartottja, megdolgozol a pénzedért. Ő meg csak egy ingyenélő, aki imádkozhat, nehogy egyszer lecseréljék egy szebbre, jobbra és/vagy fiatalabbra.

Szégyellném magam, ha ilyen nő lennék. Hála Istennek nem vagyok. A hiba tényleg nem nálad van.

Valahol megértelek, csak nálunk fordított a felállás. Még a korok is stimmelnek, nálunk én vagyok a hugi.

A bátyám világ életében linkeskedett, egy kocka volt, sosem értettük meg egymást igazán. Három egyetemet bukott végig, majd úgy döntött, ő kiszáll. Elvégzett egy felsőfokú szakképzést, majd ismerősök révén bekerült egy multihoz, ahol kezdő fizetésként 350 nettót kézbe kap minden áldott hónapban (köze nincs a végzettségéhez).

Én építőmérnökként lediplomáztam, remélhetőleg hamarosan a mesterképzést is elvégzem, még is küszködöm az álláskereséssel és elborzadok, amikor 3 perces hatásszünet következik, ha egy interjún azt mondom, a fizetési igényem nettó 150 ezer forint. 6 évet tanultam... ezért...

Itthon amíg a tesóm lébecolt, én voltam a példa, bezzeg én tudok tanulni, blabla... Amióta őt betolták a multihoz, azóta én vagyok a kis szerencsétlen, aki ennyit tanult és mégsem annyira talpraesett, hogy egy normális állást találjon magának, jó fizetéssel. Bezzeg nézzem meg a bátyámat.

Mindezek mellett a bátyámnak a fizetésével egyenes arányosságban nőttek az igényei is. Mindennap étteremben ebédel és fitymálja az itthoni kosztot, mert ő már ilyeneken nem él, sokkal jobb minőségűt vesz mindenből, blabla... Családi bevásárláson nekem nézünk kabátot és bemegyünk egy méregdrága helyre, ahol én örülök, ha egy pár zoknit kitudok fizetni, ő bevásárol jócskán. A szüleim néznek rá büszkén, rám meg kerek szemekkel, hogy nekem itt "nem tetszik semmi"? Nem... legfőképp az árak nem tetszenek.

Eleinte büszke voltam rá, hogy végre megtalálta a helyét a világban, de amióta a családot minősíti és köztük engem, mert "na, érdemes volt ennyit tanulni?", attól a belem kifordul. Lassan eljutunk arra a szintre, hogyha ő itthon van, akkor én nem. Én ezt így tudom kezelni, illetve csak reménykedem benne, hogy egyszer még fordul a kocka.

Az önbizalmam már nagyjából a béka s*gge alatt jár, dehát ez van. Nesze neked diploma... :)