Miért várja el mindenki ezeket tőlem?

Nemrég született meg a testvéremék gyereke, sajnos még mindketten a szüleimnél élnek, ami nekem nyíltan felvállalva soha nem tetszett (tekintve, hogy én is ott lakom). Szerintem aki gyereket vállal, vállalja azt is, hogy eltartja, ha kell albérletben, de akkor sem a család nyakán. Mióta a környezetem tudja, hogy a testvérem terhes volt, folyamatosan kb. naponta mindenki megkérdezte, hogy ő hogy van, mikor lesz gyerek, mekkora a gyerek, milyen nemű, milyen súlyú, mi a neve. Eléggé kivoltam már ettől, főleg, hogy mindenkinek elmondtam, hogy nem jó a testvéremékkel a viszonyom, sosem volt jó (mindig borzasztó testvérek voltunk, én régóta már inkább idegenként tekintek rá, semmint testvérként), nekem ez a gyerek dolog annyira nem számít, egyszerűen valamiért nem érdekel, mi van velük. Erre mindenki engem ócsárol, hogy milyen szemét testvér vagyok, többek között mert nem gratuláltam a gyerekhez, mert nem fogom 1 hét után kézbe a gyereket, mert nem megyek vele sétálni, mert nem veszek neki annyi ajándékot, mint a többi nagynénje, nagybátyja (vettem, csak nem erre költöm a fél fizetésem, mint a többiek). Mindenki azt várja tőlem, hogy legyek példás nagynéni, hogy babusgassam a gyereket, hogy szeressem, pedig bevallom, nem érzek semmit. Olyan, mint egy idegen gyerek és így is beszélek róla. Nem szeretek sem vele, sem a szüleivel egy házban élni, folyton a költözésen jár az eszem, az pedig nekem eszembe sem jutna, hogy nagynéniskedjek. Valahogy nem visz rá a lélek, valamiért nem érzem a rokonomnak, ahogy az anyját sem. És már nagyon unom, hogy mindenki engem okít, hogy milyen vagyok már. Tényleg ekkora gond ez? Hogy szereljem le a rokonokat, legfőképp anyámat, hogy leálljon, ne mondogassa mindig azt, hogy milyen pocsék nagynéni vagyok, bezzeg a többi rokon így meg úgy? És mit kezdjek a többiekkel, akik folyton másról sem beszélnek, csak a testvérem gyerekéről, hogy adjam már a tudtukra, hogy elegem van már a kérdezősködésükből és nem a gyerek körül forog az életem? Még a párom anyjáékat sem érdekli lassan más, csak a gyerek, pedig még a testvéremet sem ismerik, mégis másról sem tudnak beszélni. Hogy szereljem le az embereket, hogy elég lesz már?