Hány éves kortól érdemes egy kistertvér?
max 3 év de inkább ez alatt.
Köztünk 9 év van és hogy enyhén fogalmazzak nem igazán van közös téma... Ez pedig csak egy dolog.
Szerintem erre nincs jó válasz, látok példát és ellenkezőjét szinte minden verzióra (kis-nagy korkülönbség, különböző-azonos nemű párok)
Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya. Nekem jó a kapcsolatom a testvéremmel, de igazából nagyon nem vagyunk lelki társak, úgy nőttünk fel mint két egyke.
A gyerekeim közben meg imádják egymást. Persze az első időszak nehéz volt, mert 2 évnél kisebb a korkülönbség, de nagyon összenőttek. Én örültem volna, ha annak idején ilyen jó játszópajtásom lett volna, ehelyett mindig egyedül fésülgettem a babáimat. Szóval én a kis korkülönbségre szavazok, mert most csak az előnyeit látom (azonos szint a társasban, könnyebb programot szervezni, ugyanazok a szabályok, pl. nálunk nem volt gond, hogy a nagyobb nem tud legózni mert a kicsi miatt el kell bizonyos dolgokat tenni, vagy nem tudom elvinni valahová, mert a kicsi alvásidejébe esik)
Van akinek meg bevált a nagyobb korkülönbség.
Hugom van, 5,5 év köztünk a korkülönbség.Nagyon jó testvérek vagyunk.Férjem és az öccse között 2 év van,alig találkoznak.
Gyerekkorban mégis a kis korkülönbség szerintem az ideális,jobban együtt tudnak játszani,könnyebb programokat szervezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!