Hány éves kortól érdemes egy kistertvér?
Ne túl sok. Köztünk a bátyámmal 7 év van. Anyum még ezt is korainak találta. Én lány vagyok, nem tudtunk egymással mit kezdeni. Most a bátyám 30 fölött, én 20 fölött, kezdünk közelíteni egymáshoz, már legalább van beszédtéma.
2-3-4 évet mondanék.
Nincs abszolút ideális különbség.
Kis különbséggel több a közös téma, játszhatnak együtt, korábban repülnek ki a fészekből, de gyerekkorukban több a meló velük.
Nagy korkülönbséggel a fentiek kevésbé adottak, viszont az idősebb testvér már tud segíteni a háztartásban és a testvérének tanulni stb., egy rakás gyerekholmit csak egyszer kell megvenni és kevesebb stresszel jár egyszerre egy kisgyereket nevelni.
Én tapasztalatból nagyobb korkülönbségre szavazok. A húgom 2 évvel fiatalabb nálam, és már kiskorunkban is mindig veszekedtünk, téptük egymást, és irigyek voltunk a másikra, főleg én rá, de most felnőttkorunkban megfordult a helyzet és valamiért ő az irigy, én már nem. Nagyjából 2-3 év volt, amikor "barátnők" voltunk, olyan 15-18 éves koromban. Se előtte, se utána.
Ezzel szemben az öcsém 9 évvel fiatalabb nálam, imádom amióta megszületett, sokat vigyáztam rá, pelenkáztam, meg minden. Gyakorlatilag teljesen elkényeztettem. Mostanra már összeértünk korban is nagyjából, és a mai napig rajong értem, megoszt velem sok mindent bizalmasan.
Nekem ha az első gyerekem lány lesz, akkor tuti hogy várni fogok a tesóval. Ha fiú az első...akkor nem tudom mi az ideális. 28N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!