Hogyan legyen életem, ha együtt kell élnem az öcsémmel?
Pesten kaptam egy lakást, abban élek teljesen egyedül már több, mint fél éve.
2012 elején költöztem oda, most májusig a nagyobbik szoba iskolaidőben ki volt adva albérlőknek (tehát nyaranta is egyedül voltam).
Dolgozom, teljesen önálló vagyok. 25 éves vagyok.
Elég furcsa családban nőttem fel, a nőzés pl tabu volt, de mindenféle nagyfiuskodást bűntudatkeltéssel meg mindenféle alattomos módszerrel díjaztak anyámék. Tipikus tápos gyereknek neveltek, és csak az számitott, hogy ötös legyen a bizonyítvány. Úgyhogy szűz is voltam 21 éves koromig. Egyetemen sem remekeltem, bár érdekelt, és el tudtam végezni. De munkakeresésnél megint gondok voltak, mert mindenütt leráztak, mert furcsán viselkedem és nem is vagyok az a szép szál gyerek.
Nagyon nagy kínlódás, sírások, stb. árán jutottam el oda, hogy nekem is legyen nemi életem. Ugyanis, mint mondtam nem születtem sem magasnak, sem széles hátúnak, sem jóképűnek. Amennyit küszködtem már a nőkért, hogy néhány átlag alatti nőt megdugjak, annyi erőlködéssel egy jóképű már top nőkből álló háremet tart fenn.
Innentől meg kitalálod, hogy nekem hiába a saját lakás a belvárosban, hiába a jó lakókörülmény, nem igazán viszek haza lányokat bulikból, míg a jóképűekkel vidáman elmennek dugni a bokorba is.
Van egy öcsém, aki szintén hasonlóan hordozza magán az agybeteg neveltetés örökségét. Ő viszont még ennek tetejében nagyon fejletlen, 14 évesnek néz ki 18 évesen.
Felvették főiskolára, de nem ment el, mert bevágta a hisztit, hogy ő azt nem birná, mert nagyon gyakran szokott fájni a feje.
Persze most meg már unatkozik otthon vidéken, ugyhogy mostmár mindenféle mondvacsinált indokkal jönne fel hozzám. Pl azért felköltözne, hogy nyelvtanárhoz járjon, mert 80%-os emelt érettségijéből szeretne csinálni 90%-osat, hogy felvegyék újra. Meg elvállalna valami alap 4 órás melót.
És mivel engem sem inni, sem nővel nem látott, de még csunyán beszélni sem, ezért a jelenléte nagyon para lesz, mert nem tudok felvinni nőket. Eddig simán filmezettem a király nappalimban a nökkel a nagy tévémen, de mivel tesóm ott fog lakni, ezért megint nyomoroghatok majd a nökkel a kis 8nm-es szobámban, mint anno, mikor még albérlőim voltak...
Mondjuk legalább az albérlők előtt nem volt para, hogy nők járnak hozzám. De tesóm nem igazán tudná feldolgozni, hogy kefélek. Mert gondolom hallaná (amit még sosem).
És elegem van a gyerekes viselkedéséből is.
Lehet, hogy köcsögnek tünök, de értsétek meg, hogy nekem nagyon sok küszködés, sirás és pofon volt az ára, hogy legyen egy kis sikerem a nöknél. Ez az egyetlen dolgo az életembne, amit magamtól és magamnak küszködtem össze.
Diplomám azért lett, mert anyámék azt mondták, hogy tanulnom kell.
Végig sem olvastam, csak a 16-ig, Feribátyátok-nak teljesen igaza van!!!
Ilyen hozzáállással, hogy "kefélek" "dugok" még egy bányarém sem fog veled szóba állni. Normális nőben meg ne is reménykedj.
Egy pasi nem kell szép legyen, ha a fejben minden rendben van, ha humoros, udvarias, őszinte nyert ügye van bármelyik nőnél.
Sajnos téged elcs@sztek gyerekként...de már felnőttél, a sorsodért magad felelsz. Nem csak a családod zakkant, nálad is nagy bajok vannak a fejedben!
Takarodjál már le edzeni te nyomorult...
A csajokat nem érdekli, hogy 2000 vagy 30,000 ft-os parfüm van rajtad, az egyestés csökött bányarém akiket összekukázol meg sem tudja különbözteti a piaci kölnit a márkás parfümtől.
Takarodj le sportolni, akkor úgy-ahogy kinézel majd valahogy és akkor már nem csak a ronda hanem a "nem szép" lányokból is "csemegézhetsz".
IGAZI NŐT viszont amíg ilyen elcseszett nyomorék vagy sosem fogsz megkapni.
Betegre röhögtem magam rajtad :D 25 évesen még mindig titokban "élsz" nehogy anyuciék megtudják :D Ilyen egy lúzert :D
Viszont a hozzáállásod a nőkhöz undorító. Szerencsére ezzel a hozzáállással normális nőd soha nem lesz így esélytelen, hogy szaporodj.
Undorító stílusban beszélsz a nőkről. Amíg ezen nem változtatsz, addig a világ legjobb pasija is lehetnél, akkor se kellenél senkinek.
Látsz te mást is, mint járkáló p.nákat?
Nem egyszer látok szép nőt ronda pasival, de ott megvan a kölcsönös tisztelet, és a szeretet.
Hiába van pénzed, ha érzelmileg egy kő is magasabb szinten áll, mint te.
"pl ott van az elliot rodger, nem tudom meg van e a sztori...
(gyerek kva jó modban élt, de mivel nem ment neki a csajozás, ezért egyetemen lelött pár embert meg elgázolt a 20 millás bmw-jével)
Az a csávoka is hiába vett fel armani meg gucci cuccokat, mind xarul állt rajta, mert genetikailag el volt baxva az egész gyerek külseje...PEDIG járt karatéra is, meg edzett kondiba, hogy "legalább azért tetszen a nöknek"
Haja is gáz volt. "
Ez a csávó a képei alapján férfi szemmel kifejezetten jóképű volt. Szerintem ő is szimplán olyan bolond volt, mint te :D
Elliot Rodger tipikusan az a testalkat volt, ami egy nonek sem az álma. Egy not se lattam, h azt irta volna, h neki tetszik eliott rodger. Csak annyit tudtak irni h elliot rodger jol nez ki...
Elkepzelhetnetek h mit irtak volna ha egy modellkulseju jokepu fiurol van szo
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!