Mit tegyek? Egyszerűen nem tudom feldolgozni!

Ma a szüleim elmentek az öcsém (8 éves) előadására, ezért egyedül maradtam otthon a bátyámmal (14 éves). Először még csak úgy hülyültünk, ahogy szoktunk, amikor megkérdezi:

- Kiakarod próbálni, izélni? - kérdezte, én meg teljesen leblokkolva néztem rá - érted úgy...izélni? - én nem tudtam megszólalni - jó mindegy nem érted - mondta.

- Szerintem nem akarom éreni - ezt tudtam kibökni, és a sírógörcs határán voltam.

- Nem az amire gondolsz! Nem érted. Mindegy. - tiltakozott.

- Aha, jó. - az össz amit kimondtam.

Akkor most tök sokáig csönd volt, én meg próbáltam emészteni, de nem ment. Közbe ott magyarázott, meg minden, de nem nagyon ment visszaválaszolni. És utána elment inni, és amikor visszajött ezt mondta:

- Amúgy ezt a facebookon olvastam, mert azt írja az emberek többsége elfut ilyenkor - mondta.

- Reméltem is - válaszoltam.

- Nyugi nincs semmi.

Csak az a baj, hogy én ismerem őt, és tudom, hogy ezt csak utána találta ki, hogy ne nézzem hülyének. Ez kb félórája történt. És most nem bírok rá nézni, már nem tudok rá hogy tekinteni. Nem bírom feldolgozni, és legszívesebben bőgnék, mint állat, de anya és a tesóim itthon vannak. Viszont ma 5kor elmennek, úgyhogy akkor kiadom magamból a bennem felgyülemlett feszültséget. De ha nem tudnám feldolgozni, és pszihológus kéne, akkor azt el kéne mondanom anyának, amit nem szeretnék. Ha elmondom, akkor annyi lenne a családnak, amit nagyon nem szeretnék. Mit ajánlotok? Mit tegyek? Ki vagyok készülve! A bátyám a legfontosabb számomra, és ez most kiderült, és nem tudok ránézni. Már az öngyilkosság határán vagyok...

13/L