Jogosan vagyok kiakadva, vagy tűrjek még?
Párom öccse lassan második hónapja ideköltözött hozzánk a földszinten lévő vendégszobába.
Eleinte úgy volt, hogy pár hétig lesz csak itt, mert az egyik ismerősének van egy vállalkozása, nála fog dolgozni. Ebből viszont még nem lett semmi....
De a problémát nem ez okozza. Hanem az, hogy az átmeneti ideköltözésbe úgy mentünk bele, hogy amíg nem dolgozik, addig segít mindenben, és nem hátráltat minket. Ehhez képest nekem munka után kezdődik a 2. műszakom. Ha eszik, a tányért az asztalon hagyja, az étel csomagolását ki se dobja. Ha rossz idő van, saras cipővel járkál ki be. De akkor lettem csak igazán ideges, mikor lementem a szobájába, hogy megnézzem ott mi a helyzet és a földet szinte beborította a szemét, valamint olyan szag volt, mintha az ágynemű tartóban egy hullát őrizgetne. Chipses zacskók, használt papírzsepi, stb a kuka melett, lusta beledobni. Ezt szóvá tettem neki is, mire még volt pofája visszavágni azzal, hogy én miért nyitok be az ő szobájába, hogy képzelem, majd ő takarít ott. Erre elmagyaráztam neki, hogy merre hány méter. A ház csak az én tulajdonom, és párommal még nem vagyunk összeházasodva sem. Szóval akár tetszik neki, akár nem, oda megyek be a saját lakásomba, ahová akarok. Vagy fizessen nekem lakbért, mivel ingyen lakik itt, és akkor nem fogok benyitogatni hozzá. Vagy ami még jobb, takarítson maga után. Erre nem válaszolt semmit, csak sértődötten nézett rám. Később a párom odajött hozzám, hogy ne legyek ennyire szigorú, miért kell egyből letámadnom az öccsét?
Erre már tényleg ideges lettem, és elmondtam neki, hogy majd két hónapot elviseltem az öccsét, és azt, hogy nem hogy segíteni nem akar, még utána kell takarítani, felfal mindent a hűtőből, beletenni nem tesz bele semmit. Szóltam neki, (már három napja) hogy nyírja le kinn a füvet, meg engedje le, majd tisztítsa ki a felfújható kerti medencét, de erre sem volt képes. Nem vagyunk szegények, de milliomosok sem vagyunk, én viszont nem akarom tovább tartani a párom öccsét. Nemrég még ő sem dolgozott, most kezdünk helyre jönni anyagilag.
Megmondtam páromnak, hogy jóindulatból kap még egy hetet az öccse, de utána nem szeretném, ha továbbra is itt lopná a napot. Húzta a száját, de nem akarom hagyni, hogy kihasználjanak....
Egy jó tanács:
Ne engedj semmiféle ígéreteknek, mert rosszul fogsz járni. Amilyen hamar csak tudod, dobd ki. Én is engedtem, hogy a férjem unokaöccse 2 hétre a lakásba költözzön. Végül 6 hónap lett belőle, és bár sosem kértünk pénzt tőle, de még annyit sem tett meg, hogy néha vegyen kenyeret. Kiette a hűtőt, ha főztem, akkor annyi nem volt benne, hogy csak 1.2 tányérral egyen, hogy másnak is jusson, képes volt az egészet megenni. Kértem, hogy a szobában ne dohányozzon (a szobának van erkélye, ahová ki mehetett volna) de nem érdekelte, mit kérek tőle. Még az ágyneműmet is kiégette, mert ágyban bagózott. Nálam ott borult a bili, amikor 6 hónap után munkából arra mentünk haza, hogy a nőjével együtt a szobában vannak, és csak kijött, hogy a csajszi 1 hétig itt alszik, majd visszament a szobába. Nem kérdés volt, nem kérés volt, hanem tényeket közölt. Azt hittem robbanok. Elegem lett. De nem nekem kellett kidobni. A férjem megunta, és ő közölte vele, hogy kap 2 órát, hogy összepakolja a cuccait, és menjen haza. Meglepő módon nem balhézott. Elment. Viszont a férjem nővére (a srác anyja) ma is rám haragszik, mert szerinte én voltam aki a kicsi fiacskáját kidobta.
Szóval: Dobd ki amíg lehet, mert a fejedre fog nőni.
Igazad van.
Az ilyen ember csak abból tanul, ha tényleg cselekszetek és nem csak megy az, hogy "még egy heted van".
Várjuk a fejleményeket. Kidobtad már?
A beígért 1 hét pár napon belül letelik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!