Tényleg a húgomnak van igaza, csak én nem veszem észre?
A lényeg, hogy már jó pár éve elköltöztem otthonról albérletbe, mára már a párommal együtt élünk ott. A húgom többször felemlegeti, hogy ez anno neki mennyire rosszul esett, de elfogadta, hogy én ezt választottam. (szerintem ez nem választás kérdése, ez az élet rendje) A szavaiból meg azt veszem ki, hogy még mindig orrol rám emiatt.
A másik meg, hogy mindig kitalál mindenféle pénzes programokat.
Amikor mondom, hogy nekem erre nincs pénzem, akkor azt is rosszalja, és megjegyzi, hogy hát én választottam ezt az életet magamnak.
(Sőt, múltkor azt is mondta, hogy "jaj, sosincs pénzed semmire, ez ennél csak rosszabb lesz"
A semmi alatt a csajos programokat, vásárlásokat érti)
Neki "könnyű" mert otthon belead a közösbe havi 10 ezret a fizujából, míg nekem azért az albérletben sokkal több a kiadásom. (sehonnan nincs semmi anyagi segítségünk)
Vagy én lennék túl önző?
Nem derül ki, hogy hány éves a húgod, de föl kellene világosítani, hogy az az élet rendje, hogy a fiatalok elhagyják a szülői házat és a saját lábukra állnak, és az bizony nem kevés pénzbe kerül. Ha neki meg jó a Pán Péter szindróma, akkor örüljön, hogy több marad másra, és ne téged kritizáljon.
Egyáltalán nem vagy önző, miért kéne úgy élned, ahogy a húgod elvárná tőled?
(Mielőtt bárki félreértené, semmi bajom azokkal, akik otthon maradtak a szülőknél, én is így éltem sokáig, mert nem volt más lehetőségem, de senkit nem szóltam meg, aki képes volt a saját lábára állni.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!