Mit tegyek, hogy a bátyám ne érezze úgy, hogy leláncolva tartom?

Kicsit bután fogalmaztam a kérdést.. Elég hosszú sztori, de muszáj leírnom pár dolgot, hogy értsétek.

3 éve (én akkor voltam 13 ő 20) anyuékkal nyaralni voltunk nyáron. Este jöttünk haza, fáradtak voltunk, anyu ideges volt és ő vezetett. Nem emlékszem pontosan, mi hogyan történt de frontálisan karamboloztunk egy terepjáróval. Anyu és apu ült elől, ők sajnos nem élték túl. Anyu a helyszínen meghalt, apu a mentőskocsiban. A bátyámnak a lábát kellett műteni, az egyik eléggé megsérült, több helyen eltört, de helyre jött, nekem (amiért kicsit gyűlölöm is magam) nem lett komolyabb problémám azon kívül, hogy sokkot kaptam, hetekig nem beszéltem, eléggé homályos az az időszak is... A lényeg a lényeg, a bátyámmal ketten maradtunk. Anyukám intézetben nőtt fel, apunak a nagyszülei meghaltak. Apámnak van egy húga, de ő semmiféle módon nem volt hajlandó felvállalni miket (engem inkább csak). Sosem voltak jóba apuval... Szóval a bátyám elintézte, hogy ő legyen a gyámom. Akkoriban egyetemre járt, de félbehagyta miattam és elment egyszerre két helyre melózni. Sosem volt az elmúlt 3 évben hiányom semmiből, mindig odafigyelt rám, elvitt a suliba és hazahozott, segített mindenben.. Sosem tudom neki eleget mondani, hogy mennyire hálás vagyok érte. Csak hogy ez nem olyan fülig tejföl. Főleg nem neki. Nemrég lehetőséget kapott, hogy kimenjen Németbe dolgozni. Nagyon jó fizut kapna, csak napi 10 vagy 12 órát kéne dolgoznia. Próbáltuk megbeszélni, győzködtem, hogy menjünk, én megleszek, de nem hajlandó kimenni mert akkor nekem egyedül kéne lennem sokat, egyedül mennem meg jönnöm egy idegen városban egy idegen iskolából... Nagy lehetőség ez neki, és miattam lemond róla. A másik meg az, hogy még sosem hozott haza egy lányt sem. Szerintem nem is randizgat... Mintha azt is miattam mellőzné.

Ő nevelt a legnehezebb szakaszomban, mindent megadott nekem és szeretném viszonozni, de nem megy, mert mindig azt helyezi előre, hogy nekem mi a jó és önmagával már alig foglalkozik. Nagyon szeretem és tényleg nagyon hálás vagyok neki, de már 16 vagyok, lassan kezdek megtanulni saját lábra állni neki pedig élnie kéne végre az életét. Nem akarom, hogy az legyen, hogy én láncolom le, de akárhányszor ezt mondom neki, mindig azzal jön, hogy én nem láncolom le, nem vagyok teher, kötelessége vigyázni rám és ezt is teszi.

Segítsetek, mit csináljak? Nem akarom azt nézni, hogy mindent feláldoz értem. Így is elég nagy teher lehetek. 20 évesen elkezdeni nevelni egy 13 évest... Nem ezt kellett volna csinálnia.. Beadhatott volna egy intézetbe vagy nevelőszülőkhöz de ő felvállalt. Mit tegyek? Örülnék a segítségnek:)