Nagy családban felnőttek, milyen volt a gyerekkorotok? Milyen volt, hogy sok testvéretek van?

mi 3-an vagyunk testvérek, nagyon jó volt, amíg élt, nagymamám is velünk lakott.

Amióta felnőttünk, igazi buli minden ünnep, mert ott vannak a testvéreim párjai is és a férjem is. Sokszor elmegyünk együtt ide-oda, jóban vagyunk mindannyian.

Édesanyámék nyolcan voltak testvérek. Az egyik néhány hónapos korában sajnos meghalt.

A hétből ötnek diplomája van, szellemi-éretlmiségi pályát futottak be, kettőnek kiváló szakmája, sikeres vállalkozók.

Édesanyám volt a legidősebb. Érettségi napján született a legkisebb testvére. Érettségi után két hónappal Anyukám férjhez ment, s két év múlva születtem én, bele a nagy családba, mert a nagyszüleimnél laktunk.

Mivel a legkisebb nagynénikém alig másfél évvel volt idősebb nálam, együtt nőttünk fel, de a többiekkel is úgy, mint testvérek. Gyakorlatilag én, mint nyolcadik "kistestvér" voltam számon tartva, úgy is kezeltek, holott a legelső unoka voltam. :)

Ennél fogva én is másoltam a "testvéreimet", s nagymamámat anyunak, a nagypapámat apunak szólítottam, a szüleimet pedig úgy három éves koromig a nevükön. Úgy, ahogy a többiek.

Tehát tudom, mi az, hogy "sok testvér".

Természetesen megvoltak a testvér-féltékenységi attitüdök a testvérek között, de ez természetes.

A legkisebb nagynénikém duplán volt féltékeny rám. Egyfelől azért, mert elfoglaltam a "legkisebb testvér" státuszt, másfelől pedig azért, mert nagymamám kicsit másképpen szeretett, hiszen első unokája voltam. De ha arról volt szó, akkor összefogtak, összefogtunk egymásért, mindenben segítettük, segítették egymást.

Később együtt jártunk a nagyszüleimhez minden hétvégén kitakarítani, megfőzni előre egy hétre. Amikor már mindannyian családosok voltunk, be volt osztva, hogy mikor ki megy, soha nem hagytuk magára őket halálukig.

Tulajdonképpen -habár megvolt mindenkinek a maga baráti köre is-, a legjobb barátok mi egymás között voltunk.

Rendszeresen együtt nyaraltunk a családjainkkal, külföldi körutat szerveztünk magunknak.

Szinte minden hétvégét valamelyiküknél töltöttük, együtt jártunk színházba, megünnepeltük a közös névnapokat, születésnapokat.

Azért mondom, hogy közös, mert amikor már mindenkinek családja volt, akkor összevont születésnapokat és névnapokat tartottunk, s korlátoztuk az ajándékvásárlást a gyerekekre, mert ha mindenkinek külön-külön tartottuk volna meg, ráment volna a havi fizetésünk minden hónapban, és akár hétköznap is ünnepelhettünk volna.

Úgy neveltünk a gyerekeinket, hogy most már külön rendezik az unokatestvér találkozókat, amikor is már a másod-unokatestvérek is beálltak a sorba. :)

Egyszer rendeztünk egy össz-familiáris ünnepet az egyik unokaöcsém tanyáján, amikor mindenki hozta a családját (gyerekeiket, unokáikat, unokák gyermekeit), s 86 -an voltunk!

:))

Kívánok mindenkinek ilyen szép nagy családot az összes kínjával, keservével és még több örömével együtt! :))

Nekem 4 testvérem van, én vagyok a legidősebb és teljesen más, mint ők. Én mindig elvoltam magamban, adjatok egy könyvet és nem lesz velem gond gyerek voltam. Ők sokkal mozgékonyabbak, ezért aztán közelebb is álltak mindig egymáshoz, együtt jártak bulizni, satöbbi.

Felnőttünk. most engem keresnek, bármi baj van, egymással is jóban vannak, de én vagyok a mentőöv állandóan. Én meg egyikre sem számíthatok :(

Éppen tegnap voltam temetésen, ahol a férjem egyke unokatesójával beszélgettem, azt mondja, nagyon rossz, hogy nincs kire számítania, mert nincs testvére. Mondtam neki, hogy ha én egyedül lennék, legalább tudnám, hogy csak magam oldhatom meg a bajom, nincs senkim, de így, hogy vannak testvéreim és nem számíthatok rájuk, nekem ez így nehezebb :(

Családi ünnepeket a mai napig én szervezem (és nem nyűg, ebben vagyok igazán jó), mindig nálam jön össze a család, bármi van.

Mi is 5-en vagyunk. Nekem nem volt jó, mert a két nővérem mindig kiközösített. Csupa olyan emlékem van kiskoromból, hogy elvették a plüsseimet és a fejem fölött dobálták, meg hogy kizártak a szobából.:(

Később jobb lett, amikor mind kamaszok voltunk, de ahogy felnőttünk, megint eltávolodtunk. Mindenkinek szüksége van a saját életre azok után, hogy ilyen sokáig voltunk összezárva lányok.

Szeretem a testvéreimet, de azt nem szerettem soha, hogy sokan vagyunk. Folyton nélkülözni kellett, nem mindig figyeltek rám a szüleim, gondolván, hogy ők már x gyereket felneveltek, itt már nem kell annyira erőlködni, a társaságot sem bírom annyira, jobban szeretek egyedül lenni. Sok a korkülönbség ezért folyton kisebbrendűségi érzéseim van, meg nem is ismerem őket igazán.

Nem zavarna, ha nem lennénk nagycsalád vagy egyenesen egyedül lennék.