Ti mit tennétek a helyemben? Lent a történet.
4-en vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb. Van 3 nővérem, ebből 2 féltestvér. Nagyon jóban voltunk évekkel ezelőttig. Nagyon sok köztünk a korkülönbség. Én 21 éves vagyok, a másik 31, a harmadik 41 és a negyedik nővérem 43 éves.
Én hamarosan elkezdek dolgozni. Az egyik nővérem Spanyolországban dolgozik, ő megveszi majd nekem a családi házat ha eljutunk az örökséghez. A második nővéremnek semmi gondja nincs, van férje jó állása, 2 gyereke, saját háza.
A negyedik nővérem problémásabb eset. Banki adóssága van, szinte gyakorlatilag semmilye nincs. Van háza, de anyagi gondjai vannak, 3 gyereke van, a legidősebb lányának van 2 gyermeke.
Az a tervem, hogy nekünk van egy 100 négyzetméteres házunk, most még szüleim kezén, hogy később majd beépítem a padlásteret, felkeresem ezt a nővéremet és közlöm vele, hogy ha gondolja eljöhet ebbe a házba lakni, sőt ki is húzom a bajból. Megpróbálnám helyreállítani a testvéri kapcsolatot. És közölném vele, hogy a gyermekeit is nyugodtan ide hozhatja, végülis van elég sok hely. A kérdés az, hogy megérné-e neki segíteni.
Nekem nincs senki fontos az életemben.
Nem biztos, hogy elfogadná a segítséget, de azért megpróbálnám.
Igazából a legidősebb testvéremről van szó, aki 43 éves.
1. 4-en vagytok testvérek, akkor hogy lehet negyedik nővéred?
2. Eleve rühellem, mikor már az örökséget költi, rendezgeti valaki élő szülő(k) mellett.
3. Egyik nővéred veszi meg neked a házat? Ha még meg sincs akkor hova tervezgetsz?
Megéri-e segíteni a testvéremen?
Pár éve nagy ívbe tojik apánkra, mint egy idegennel úgy beszél vele.
"ő megveszi majd nekem a családi házat ha eljutunk az örökséghez."
"nekünk van egy 100 négyzetméteres házunk"
Most akkor mi van? Hány éves a kapitány??
A családi ház 100 négyzetméteres az egész.
A szüleink elég idősek már ezért már szóba került az örökség is. Nem tervezzük, hogy hogyan költsük el.
Én azt tanácsolom neked, hogy ne kapkod el a nagy segítőszándékodat.
Most még úgy gondolod, hogy egyedül vagy nincs senkid így ellennél velük..
De mi lesz ha lesz egy férjed?? Lesz gyermeked?? Hogy fogtok élni??
Mi van ha olyan szokásai vannak a nővérednek, gyerekeinek amit te nehezen viselsz?? Mi lesz ha mindig útban leszel?? Mi lesz ha vannak "bogarai"?? bizonyos dolgokban??
Nem hiába mondják " lakva ismerszik meg az ember"
Én is imádom a testvéreimet, de bevallom őszintén nem élnék velük egy fedél alatt.
Mi például éjszakai baglyok vagyunk. Néha hajnalban állunk neki főzni, sütni. vagy hajnalig nézzük a tévét. A nővérem korán kelő, ő már este 10-kor alszik..
A húgom szerint ha a 10 éves lánya alszik akár délelőtt, akár délután akkor egy tűt sem szabad leejteni, mert zajos.. Ez csak 1 példa ami már kiütközik, de még nagyon sok van.. Pár napig örömmel elvagyok velük egy fedél alatt, de évekig.... nem..
Szóval nem hiszem hogy jó ötlet, hogy együtt éljetek..
Én sem értelek. Előbb írod hogy segíteni akarsz a nővéreden és odaköltözhetne pereputtyal együtt, majd írod hogy a nővéreid ki akarnak semmizni az örökségből..
Akkor most én nem értem, hogy miért akarsz egy olyan testvérnek segíteni aki simán hajléktalanná tenne téged??
Ja! ugye azt tudod hogy a nővéred hiába akarja megvenni a házat, ha a másik kettő nővér nem adja el neki, akkor nem tudja megvenni..és miért adnák el, ha ki akarnak semmizni??? Én nem értem csak??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!