Úgy érzem el vagyok nyomva. Én reagálom túl?

19 vagyok, tesóm 17 éves.

Ha házimunkákat kell csinálni akkor szinte mindig én csinálom meg, vagy anyám megkér hogy csináljam meg vele. Tesóm alig csinál valamit. Eleinte azt hittem hogy azért, mert ő suliba jár én pedig itthon vagyok (nincs munkám, komoly pszichés gondjaim vannak, de ezt most hagyjuk.) Na de mióta nyár van, azóta is ez megy. Az autót is anyámmal takarítottuk ki, pedig én nem is szoktam a kocsiban ülni, tesóm szemeteli mindig össze. Főzni is én szoktam anyámmal, tesóm abban sosem segít.

Én sosem ellenkezem ha csinálni kell valamit, legtöbbször azonnal ugrok, tesóm pedig ha véletlenül anyám megkéri valamire csak ül és azt hajtogatja hogy "mindjárt, mindjárt", aztán legtöbb esetben lelép a városba, mert tudja hogy így valaki megcsinálja helyette...

Pár hónapja voltak tesómmal gondjaim, ezt el is mondtam tesómnak, de anyámnak nem szóltam róla. Aztán anyám egyszer azt mondta, hogy miért fújunk mi egymásra tesómmal? Mondtam neki hogy nekem tesóm nem mondott semmit. Aztán kiderült hogy ő viszont mindenfélét mondott rólam anyámnak... Anyám szemébe pedig én vagyok a rossz, és azóta is mondja hogy én miért nem tudok meglenni vele, pedig én nem is szoktam vele veszekedni egyáltalán! Gondolom tesóm rakta a fejébe, hogy mi milyen rosszba vagyunk, és hogy miattam...