Ti mit tennétek a helyemben?
A kérdés igazából barátnőről szól, de én már évek óta a testvéremnek tekintem. Egy intelligens lány, aki felrázza maga körül az embereket. Közösséget teremt, összehívja a baráti társaságot programokra, segít az iskolai rendezvények lebonyolításában. Csinos, mosolygós, idén érettségizik. De néha amikor csak velem volt ijesztő dolgokat mondott. Valahol nagy benne a gyűlölet. Én sem tartom szentnek azokat akikről beszélt, sőt, ha tehetem elkerülöm őket, hisz nem vagyok önmagam ellensége. De ahogy ő beszél róluk azt túlzásnak érzem. Próbáltam érvekkel meggyőzni, talán kicsit sikerült is, de attól még gyűlöli őket, mert régen máshol máshonnan sok sérelem érte amit én elképzelni sem tudok és valakit gyűlölnie kell.
Egy ismerősöm szerint folyamatosan kell meggyőzni, nem feladni, telebeszélni a fejét, amíg meg nem érti, de ebbe vagy én őrülök bele, vagy ő hagy ott engem. Másvalaki azt mondta csak fogadjam el, és h érzi, hogy én mellette vagyok így is, akkor alább hagy a gyűlölete. De képtelen vagyok efelett csak úgy elmenni. Vagy mégis ezt kéne tennem?
Én olyan vagyok mint ő. Belőlem az elmúlt evek hozták ki ezt, sok durva dolog történt meg velem is, nagyon tudok gyűlölni, van hogy szavakat se találok...
Sok minden kavarog bennünk, ezt az ertheti aki átélte/átéli! Az lenne a legjobb, ha beismerné ezt, es elmenne orvoshoz, nem egy-két alkalom kell ahhoz, hogy rendbe jöjjön, több hónapba is beletelhet! De ha szereted és úgy érzed megéri, tarts ki mellette!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!