Saját lakás vagy család? Szerintetek hogy döntsek?
18/L vagyok. Most hatan élünk egy 3+1 szobás lakásban elég szűkösen. Van egy ház, ami a miénk, ott jobban elférnénk, csak eddig nem volt megoldható, hogy oda költözzünk (családi okok miatt). Most felmerült egy ilyen gondolat itthon, hogy a nyáron oda költöznénk mégis (mindkét ház Bp-en belül van), úgy, hogy én a két bátyámmal együtt laknék az emeleten, a húgom meg a szüleim pedig lenn. Az emeletre külön feljáró van a kertből, fenn van konyha meg fürdő is, szóval kvázi teljesen külön lennénk tőlük. Én és az ikerbátyám érettségire készülünk, a másik, aki a féltesóm, egyetemen tanul, mindegyikünknek lenne külön szobája, ahol el tudunk vonulni és tanulni, így persze logikus, hogy miénk az emelet. A gondom nekem azzal van, hogy eddig nem nagyon kellett így "osztoznom" pl. a fürdőszobán senkivel, csak a húgommal, aki 9 éves. Így most kicsit az frusztrál, hogy ha nekem... szóval női gondjaim lesznek, azon a héten is két fiúval összezárva (a féltesóm csak 1 éve lakik velünk), és érdekes lenne, ha olyankor pl. találnának egy véres törölközőt a mosdókagylóban, amit épp áztatok, vagy tele lenne a szekrény tamponnal...
A másik lehetőség, hogy a nagyim lakásába megyek abból a pénzből, amit ezért a házért kapnánk, viszont ugye egyedül élnék, anyuék segítenének anyagilag, amennyire tudnak, de nincs saját keresetem, és jövőre is még csak gimibe járok, viszont így még kényelmesebben el tudnának férni ők a másik házban. Nagyim lakását meg így is kicsit nehézkes fenntartani, hogy nem lakik benne senki, de eladni természetesen nem akarjuk.
Szerintetek hogy döntsek? Mindkettő felé húz egy kicsit a szívem.
Szia!
Én is a családdal maradnék! Jól hangzik! És hidd el az női bajokkal sem lesz probléma, nem baj ha "látnak" ilyet is.
21/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!