Miért viselkedik így egy anya?

Gimnazista korom óta édesanyám elkezdett gyűlölni. (Hogy miért, nem tudom, nem ártottam neki sohasem.) Mindig jó tanuló voltam. Sosem támogatott abban az elképzelésben, hogy felvegyenek egyetemre, vagy akár gimnáziumba. (Az egyetemről szeretett volna lebeszélni.) Ez elég ellentmondásos, ugyanis pl. általános iskolában ha 4-esnél rosszabb jegyet kaptam, agyonvert. Gimnáziumi tanulmányaim alatt sohasem kérdezte meg hogy állok a tanulással vagy hogyan sikerültek a vizsgáim. Ha bármit boldogan elújságoltam neki - pl. ha egy jó jegyet kaptam, aminek nagyon örültem - a reakciója az volt, hogy magánügy/kit érdekel?/ki kérdezett?. Ha én kértem pár száz forint zsebpénzt a napra, azt mondta, hogy nincs. Ha a nálam négy évvel fiatalabb öcsém kért, abban az esetben volt. (Akár 1000 forint is.) Ballagásomkor nem volt hajlandó közös fotót készíttetni velem, csakis kizárólag az öcsémmel. Ha mesélek neki a terveimről, mindig azt hajtogatja, hogy nem lesz belőle semmi, mert semmirevaló vagyok. Régebben arra gondoltam, azért lehet ez az ellenszenv, mert nagyon ritkán segítettem neki a házimunkában (lekötött a tanulás). Ezután elhatároztam, hogy megpróbálok segíteni neki mindenben, amire az volt a reakciója, hogy takarodjak el inkább, ne rendezkedjek. Ha nem úgy jönnek össze a dolgaim, ahogyan azt elterveztem, kinevet, és azt mondja, hogy ez vagyok én. Ha édesanyám és öcsém elmennek vásárolni, az öcsémnek vásárolt cuccokat hazajövet eldugdossák, hogy ne lássam.

Az öcsémről tudniillik évet ismételt középiskolában, a tanárai alig bírják átrugdosni, édesanyám nyalni jár a tanárainak. Sokat csavarog, alkoholizál, drogozik, átveri a szüleinket. Mégis ő édesanyám és a család kedvence, mindent megkap kénye-kedve szerint. Ha felmerül a "majd ha egyszer lesz gyerekem" téma, azt hajtogatja, hogy meg ne próbáljak gyereket szülni, mert a falhoz vágja/megfojtja/beledobja az emésztőgödörbe. Kislányként megviselt érzelmileg ez a fajta viszonyulás, most már annyira nem, inkább átalakult közönnyé. Sokszor elgondolkozom azon, ha egyszer sikerül a saját utamra lépni az életben, soha többé nem szeretném látni. Nem is hinném, hogy kíváncsi lenne rám, másrészt ott lesz neki az imádott fia.

Mi lehet ennek az ellenszenvnek, gyűlöletnek az oka? Mit tennétek a helyemben? Mit tanácsoltok, hogyan kezeljem?

(Öcsémet nem hibáztatom semmiért. A hibáit, a rossz útra való térését az édesanyjának köszönheti.)

20/L