Túlreagálom a helyzetet, vagy igazam van? Nem akarom megosztani a szobám, legkevésbé az ágyam egy idegen férfival. A szüleim szerint: nem én hozom a törvényeket, szabályokat, ha nem tetszik: mehetek.

Testvérem barátja nem a városban lakik. Emiatt sokszor nálunk aludt. Ez tartott 5 éven át... megelégeltem, nagy harcok árán elértem, hogy többet ne tegyenek ki a szobámból éjszakánként. Azt hittem az ügy lezárult, nagyon elegem volt már, hogy hetente 1-2 alkalommal ki voltam téve a saját szobámból, és le voltam költöztetve a földre:( a szüleim szobájában.

Kényelmetlen volt számomra, sokszor nem aludtam rendesen, vagy a dolgaimat sem tudtam kellőképpen befejezni a jelenlétük miatt. Nem számított, hogy épp vizsgám van, vagy barátok jönnének hozzám. Olyan is előfordult, hogy az érkezésükről sem tudtam, épp lefekvéskor jöttek meg, akkor tudatták velem, mi is a szituáció.

Szerintem egy 13 éves gyermek (igaz, most már 18) mentálisan nincs megérve ahhoz, hogy az ágyában a testvérem egy férfival....

Engem régebb ez nagyon zavart, emiatt meggyűlöltem az illetőt, ma már látni sem akarom.

Mindig úgy érzem, ki vagyok dobva a saját szobámból, kitúrt egy idegen. A szüleim nem értenek meg. Talán én reagálom túl, a családomnak van igaza?

Ha újrakezdődik minden, ide fog járni, elmegyek hazulról.

A mikor ezt kijelentettem otthon, azt mondták: menjek.

Ez nagyon fájt.