Jogosan vagyok kiakadva a testvéremre?

A helyzet az, hogy vasárnap délután szólt, hogy szerdára le kell adnia egy jó adag műszaki rajzot, különben megbukik. Állítása szerint azért, mert ő nem tudja megcsinálni. Gondoltam segítek, én is tanultam valamikor, hátha együtt hamarabb készen leszünk. A történet aztán úgy alakult, először is szembesültem a tudattal, hogy a több tízezer forint értékű rajzeszközeimet egy az egyben elhagyta, vagy széttördelte éppen, tehát romon van minden cuccom... Majd pedig, mint aki jól végezte dolgát, rám hagyta az egész rajzolni valót, és elment a haverjaival kocsikázni. Szét tudtam volna robbanni az idegtől. Én is éjjel-nappal dolgozom, a héten szabadságon vagyok ugyan, de hétvégétől nekem is vizsgáim vannak, amiért kemény százezreket fizetek évente!!! Arra sem volt képes, hogy legalább néhányat elkezdjen mellettem csinálni, és miközben én is dolgozom, segítsek neki. Erre, kedden hazahozott még egy kupaccal, amire én azt mondtam már nem vagyok hajlandó megcsinálni... Érdekes módon, megoldotta! A maradékot befejeztem, és innentől kezdve nem érdekelt a dolog.

Ma kiderült, még kettő kell, de ezeket már rábíztam, ha kellett, szóban segítettem.

Teljesen kiakadtam, és össze-vissza szidtam, hogy rég megoldhatta volna, ha nem mindent az utolsó pillanatra hagy, és legalább ne hazudozna, hogy nem tudja megcsinálni, ha egyszerűen csak kihasznál... A szüleim meg csitítgattak, mert nekik meg totál beadta a "nemtudom" témát, és még őt védték... Mert nekem az a dolgom, hogy segítsek! Amit nagyon szívesen meg is teszek, ha nem az én jelen pillanatban szó szerint drága időmmel szórakozik, mert trehány volt, közben meg épp a lábát lógatni van kedve...

Most akkor kinek van igaza? Én lennék a hülye, meg önző?!