Miért ilyen a testvérem?

Sziasztok!

Előre jelezném, hogy ez távolról sem lesz túl vidám téma.

Egész életemben titkoltam milyen a kapcsolatom a nővéremmel (26), bárki kérdezte csak azt feleltem szar és nem akarok beszélni róla. Szégyelltem pedig nekem csak annyi volt a szerepem a storyban, hogy megszülettem. Mivel nem akarom, hogy bárki tudjon erről az egészről a környezetemben ezért most névtelenül szeretnék véleményeket kérni, hogy mégis ki miben hibás mit mi okozhatott stb.

Már gyerekkorunkban sem voltunk túl jóban de konkrétan nem tudom miért és mitől, de nem is akarom az egész életemet leírni ezért inkább rögtön a felnőttkorra ugrok (2 év van köztünk egyébként).

A lényeg, hogy kb 2-3 éve teljesen megszakítottam vele a kommunikációt mert én egy ilyen emberrel nem szerettem volna semmilyen kontakban lenni, egyébként ő is került/kerül engem. A fő problémám azontúl, hogy semmi közös nincs bennünk a stílus amit megenged a szülők felé, leginkább anyánk felé. Egész életében mind a kettő szülő megtett érte mindent mindenben támogatták magán suli, egyetem, utána 1-2 évig munkanélküli volt akkor sem volt eléggé mondva neki, hogy ideje lenne valamit találni, ennek ellenére ő ezt úgy érzi, hogy ez neki jár ha már megszületett ezt többszőr is hangoztatta az anyja felé. Nagyon sok mindent tudnék írni milyen is valójában de akkor úgy érződne, mintha csak indulatból le akarnám járatni de én tényleg a véleményekre vagyok kiváncsi ezért leírom inkább milyen szituációkban mik történnek.

Kitalál valamit amit nem kap meg:

Többszőr volt rá példa, hogy pl el szeretett valahova menni az anyjával de ő nem ment vele akkor a következő kifejezések egyikével lett illetve: szerencsétlen, semmirekellő, suta, idióta. (Attól független, hogy legalább vulgáris szavakat nem használ a hangszín ami párosul ezek mellé és, hogy az anyjára mondja szerintem önmagában elég probléma.)

Amikor munkanélküli volt:

A végén már lett azért neki mondva, hogy ideje lenne mostmár de az is teljesen kultúrált módon. Erre az volt a válasza, hogy de ahova ő akar menni oda nem veszik fel és miután fel lett világosítva, hogy nem mindenki ott kezd ahol szeretne de legalább kezdje el arra az volt a válasza, hogy akkor ő inkább öngyilkos lesz ha nem fogják tovább eltartani mert ha már megszülték akkor tartsák is el (tényleg így is gondolja egyébként attól függetlenül, hogy nem lenne öngyilkos).

Emellett egyébként sokszor hangoztatta alig várja, hogy végre elköltözzön mert ebbe a lakásba mindenki egy idióta ennek ellenére 1 éve dolgozik és semmi erőfeszítést nem tett az ügy érdekében tehát még mindig otthon lakik és szórja a pénzét.

Rendszeres még ha elmond egy történetet ami éppen vele volt és valaki visszakérdez valamire akkor egyből megy a leb@szás, hogy mekkora értetlen mindenki és nem igaz, hogy csak ő a normális mindenki más egy idióta.

Akármikor rá lett kérdezve nála, hogy miért csinálja ezt azokkal akikkel a leginkább nem kellene és akik mindig segített neki akkor csak szimplán előhozott olyan storykat amiknek semmi köze nincs a jelenhez és teljes mértékben érződik, hogy csak be akarja magának bizonyítani hogy a probléma a világgal/másokkal van de sosem vele, mert ő tökéletes. Egyébként a szűk családon kívül normálisan viselkedik tehát nagyobb családi eseményeknél mindig kérdezik tőlem halkan, hogy amúgy mi miért is nem vagyunk jóban? A barátok akik ismerték szintén kérdezték tőlem ezeket mindig, mert hogy olyan normálisnak tűnik.

Anyámmal sokszor próbáltam erről beszélni, hogy miért engedi meg neki ezt a stílust miért nincs semmi következménye annak, hogy kb bármit megenged magának vele szembe, mindig az volt a válasz hogy nem tud mit csinálni mert mégis a saját gyereke, sosem értettem ez miért jogosít fel bárkit hogy azt tehessen a szüleivel amit csak akar mert úgyis meg lesz bocsájtva igazából erre keresem a választ általatok, hogy tényleg én reagálom túl és egyébként ez normális vagy csak anyám elfogult?

Tényleg nem akartam sok példát írni mert reméltem ennyi elég ahhoz, hogy valamennyire látszódjon mi is a probléma. Attól függetlenül, hogy engem folyamatosan elhordott mindennek a hátam mögött amíg otthon laktam én el tudnám azt engedni, ami nekem a legfájóbb az a stílus amit megenged a szülőkkel szemben mert az nálam minden határon túlmegy. Velem kapcsolatban röviden annyi, hogy saját bevallása szerint engem leszar és elmondása szerint meg sem kellett volna születnem (ezt mondta mielőtt eldöntöttem én befejeztem innentől azt, hogy bármit is próbálok javítani a helyzeten), ennek ellenére amikor valami negatív dolog fel van hozva neki amit éppen csinált mindig jön az, ‘hogy bezzeg a …-tól nem kéred számon ezt meg azt’.

Apám egyébként parkoló pályáról nézi végig ezt az egészet ő sosem szól bele ami szerintem szintén nem a legjobb dolog.

A kérdéseim:

Ismertek/ismertetek-e valaha ilyen embert és milyen volt a viszonyotok vele, mit gondoltatok róla?

Kinek kellene/kellett volna ezt megoldani ha egyáltalán van erre megoldás?

Szerintetek fog e ez a helyzet bármikor változni és ha igen mitől?

Tényleg igaz-e, hogy az ember minden elnéz a gyerekének és, hogy ha valaki a testvéred akkor mindenáron kapcsolatban kell vele maradni?

Mitől válhat valaki ennyire ellenségessé a saját családja ellen amikor azok mindent megtettek érte?