Mennyire gyakori, hogy valaki a szülők halála után ne tartson kapcsolatot a testvéreivel?
Nagymamámék heten voltak testvérek és valahogy nagyon összetartottak, sokszor szerveztek közös eseményeket, látogatták, segítették egymást, azt is mondták a szülők után a testvér marad meg az életedben. Viszont én már egyáltalán nem vagyok szoros kapcsolatban a testvéremmel, messze is lakunk egymástól, ritkán, csak ünnepekkor találkozunk, ha anyám nem élne, nem tudom keresnénk-e egymást.
Persze ez fura a régi mentalitáshoz képest, de azért már több emberrel találkoztam, akik szintén mesélték, hogy nem tartanak kapcsolatot testvéreikkel, vagy azért mert összevesztek örökségen, megharagudtak egymásra, vagy csak simán nem tartották fontosnak a kapcsolatot. Egyik kollégám is mesélte, hogy a sógorai mind felköszöntik születésnapján, de a testvérei nem, ha valami vagyoni dologról van szó hívják, de egyébként nem. Elég szomorú. Oké, hogy lesz más családja az embernek, de ez is fontos kéne legyen.
Elég gyakori.
A szülő halála vagy még közelebb hozza a testvéreket vagy mégnagyobb távolság lesz köztük
Az gyakori, hogy azok a testvérek akik távol állnak egymástól a szülő halálakor ígérkezik hogy mostantól minden más lesz de nagyon nagyon ritka mikor így is lesz.
Az esetek többségében azok a testvérek nem voltak közel amíg a szüleik éltek, haláluk után sem lesznek közelebb, sőt...
Szerintem az, hogy kifejezetten q szülő halála után távolodnánam el egymástól, az ritka.
Az, hogy már a szülők életében sem tartanak kvázi kapcsolatot, az gyakrabb.
A családban van rá példa. Apámmal nem beszél a bátyja, nincs oka rá. De a szüleik életében is jobbára csak ott futottak össze.
Mi hárman vagyunk testvérek, senki sem tartja a másikkal a kapcsolatot.
Ezért is marad a fiam egyke.
Nálunk mindkét szülő meghalt. De valóban a szülők tényleg valamilyen össze tartják a testvéreket ha kell, de van mikor ők sem tudnak segíteni. Anyukánk halála után a nővéremmel eléggé megromlott a viszony kettőnk közt. Össze is vesztünk jó párszor. De tartjuk még a kapcsolatot, főleg azért mert közös a ház amit örököltünk, és nem adtuk el. Az öröksége és a ház tulajdoni része jobban érdekli, és az hogy mi van a házzal, milyen állapotban van, mint hogy mi van velem, hogy élek. Mivel nagyon megromlott az
egészségem, és anyagi gondokkal küzdök. ( Én gondoztam anyukánkat halála előtt 5 évig, és ez még plusszban megviselte az idegrendszeremet, mert demens volt) Ő meg nagyon jól élt a vállalkozó párjával és él a mai napig. Én meg egyedül félig rokkantként, munka és pénz nélkül. Hogy irígylem-e őket? Erre azt mondom, hogy nem, csak igazságtalannak tartom az életet. Mindig fölényesen, lekezelően viselkedett velem, és ő volt a domináns, mindig minden úgy volt ahogy ő akarta. Gyerekként is én voltam a csicskája, de ettől függetlenül akkor még jól megvoltunk, mert nekem akkor az volt a természetes, csak felnőttként döbbentem rá, hogy milyen hülye voltam, hogy ezt hagytam. Mikor hosszútávú kapcsolata lett, akkor kezdődött az elhidegülés köztünk, de még életben lévő szülő halála után csúcsosodott ki ez az ellentét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!