Hogy reagáljak rá, ha kiderül, hogy terhes?
Tegnap mondta a húgom, hogy lehet, hogy terhes, a héten megy orvoshoz. Ezzel a résszel nem lenne probléma, ha nem állnának fenn a következők:
1. Húgom egy betegsége miatt erős gyógyszereket szed, amiket 1-2 hónappal ezelőtt gyengébbekre cserélt orvossal egyeztetve, azonban rosszul reagált rá a szervezete, így kapja továbbra is az erősebbet, és a doki mondta, hogy most 1 évig ne Essen teherbe.
2. Már mielőtt beszélt volna az orvossal a férjével a kezdetek óta nem védekeznek. A pasi nem húz gumit, a húgom meg közölte, hogy ő nem fogja hormonokkal szétcseszni a szervezetét.
Igazából én már elmondtam neki, hogy nagyon felelőtlennnek tartom őket, mert az erős gyógyszerek miatt akár baja is lehet a babának, plusz a doki is mondta, hogy figyeljenek oda, hogy most NE Essen teherbe, és csak azért se védekeznek. Tehát ha kiderül, hogy terhes, akkor nem fogok tudni vele szívből örülni, viszont biztos vagyok benne, hogy a család többi tagja nagyon drasztikusan és bunkón fog rá reagálni. Nekem már van gyerekem, tehát tudom, hogy milyen jó, amikor mindenki gratulál, és veled együtt örülnek, és ezt nem akarnám elvenni a húgomtól, de közben meg idegesít, hogy lehet, hogy ez a baba nem lesz egészséges az ő felelőtlen döntésük végett.
Ezt írtad: "Igazából én már elmondtam neki, hogy nagyon felelőtlennnek tartom őket, mert az erős gyógyszerek miatt akár baja is lehet a babának, plusz a doki is mondta, hogy figyeljenek oda, hogy most NE Essen teherbe..."
Tehát elmondtad a véleményedet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!