Tesóm mindig megkérdezi, hogy mi a fontos nekem, és aszerint cselekszik?

Példa: holnap lesz életem első állásinterjúja, ami miatt nagyon izgulok, és megkérdezte tesóm, hogy ürülnék-e neki, ha majd megkérdezné, hogy milyen volt.

Másik példa: 15 éves koromban lett egy betegségem, amivel anya nem foglalkozott, és ő megkérdezte, hogy szeretném-e, hogy ő támogasson. (Ő ekkor 30 éves volt.)

Még egy példa: ünnepeknél többször megkérdezte már, hogy örülnék-e, ha kapnék tőle ajándékot.

+1: fontos-e nekem, hogy eljöjjön a diplomaosztómra. (Meghívtam, és nem volt semmi dolga, és amúgy jó a kapcsolatunk, nem muszájból hívtam meg.)

Volt már több hasonló eset, sokszor egyébként nem is úgy kérdezi, hogy örülnék-e, hanem, hogy fontos-e nekem.

Nekem ezek a kérdések érzésre olyanok, mintha így azt kérdezné, hogy örülnél-e annak/szeretnéd-e/fontos-e neked, hogy kedves/figyelmes legyek veled? Nekem ezek nagyon természetellenesek, általában olyan válaszokat adok, pl. hogy természetesen jólesik, ha kapok ajándékot, de nem várom el, stb. Szóval hogy cselekedjen szíve szerint. De mintha teljesen háttérbe szorítaná, hogy ő amúgy mit akar. Ha pl. érdekli, milyen volt az állásinterjú, kérdezze meg, ne azt kérdezze, hogy szeretném-e, hogy megkérdezze.

De amúgy másokkal is ezt csinálja, pl anya meghívta szülinapjára, megkérdezte tőle, hogy fontos-e neki, hogy elmenjen, mondta, hogy igen, és akkor elment. Ha azt mondjuk, hogy nem fontos valami, akkor nem csinálja az adott dolgot. Mintha semmit ezek közül nem szívesen csinálna. Olyan fura nekem.

Olyan kellemetlen helyzeteket szül ez nekem, pl. nyilván jólesne, ha érdeklődne felőlem, az állásinterjú felől, hogy hogy érzem magam, de valahogy mégse természetes azt mondani, hogy igen, kérlek érdeklődj felőlem, legyek fontos neked.

Ti mit gondoltok? Hogy reagáltok hasonló helyzetekben?