3 és fél év korkülönbséggel milyen tapasztalataid vannak? Akár saját testvéreddel vagy a gyermekeidnél?

Én nem fogok tudni segíteni, mert nálunk 8 és fél év a különbség, azonban jelenleg ez nagyon ideális. Abszolút nincs féltékenykedés, a nagyobbik játszik a kicsivel, imádja cipelni, beszélget vele. De az az érzésem, hogy nálunk ez a nagyobb korkülönbség most jó, mert megért a testvérre, de később ez meredeken változni fog. A nagyobbik fiú, a kicsi pedig lány. Ahogy a fiam idősödni fog és bekerül a középiskolás nagy fiús életbe, esélyes, hogy úgy fog eltávolodni a testvérétől. Barátnők, bulizás, haverok…

És persze az sem könnyít a dolgokon, hogy féltestvérek, én pedig az apa vagyok. Minden nap látják egymást videóhívással és a fiam akkor jön amikor akar, de azért fizikailag jellemzően 2 hetente találkoznak.

Szerencsésebbnek tartom a te eseted. Ugyan ott a kezdet nehezebb, de később sokkal inkább lesznek összetartó testvérpár.

A szomszéd gyerekek között pont ennyi van. A nagyobbik most 6 éves iskolás, a kicsi 2,5 éves bölcsis.

Ők pl. bár alapvetően szeretik meg néha lefoglalják egymást, nem játszanak azért túl sokat együtt, mert annyira más az életszakaszuk, annyira más játékok érdeklik őket. Én is látom ezt, az anyukájuk is mondta.

Szerintem max. akkor "érnek" össze, ha a kicsi is 8-9 éves lesz.

Köztünk a nővéremmel 3,5 év van. Valamennyit játszottunk együtt, de az alapélmenyem az, hogy kb. 15 éves koromig (amíg kamasz nem lettem én is) terrorizált és kis szaros voltam neki, akit érdemes lenne testileg-lelkileg megsemmisíteni. Amúgy ezt nem igazán a korkülönbség számlájára írom, hanem a szülői hozzáálláséra. Mindketten elhagyatottnak éreztük magunkat, ő ennek az okaként engem jelölt meg (mármint hogy miattam hanyagolják őt), én pedig nem kaptam védelmet, meg semmit, és az a képzet alakult ki bennem, hogy senki sem szeret, valamiért mindenki utál.

Az enyémek közt 3,5 év van. A nagyot sokszor zavarja a kicsi, mivel ő már értelmesen és a saját elképzelései szerint játszana, és nyilván idegesíti, ha a kisebb odamegy, és csak összerombolja, kikapja a kezéből. Ezen kívül meg nem nagyon érdekli. Próbálom az ilyen eseteket akadályozni, egyébként meg nem kényszerítem őket egymásra. Persze annak örülnék legjobban, ha nagy testvérszeretet lenne, de a tapasztalataim miatt főleg arra megyek rá, hogy csak ne bántsák egymást. Ha azt látom, hogy olyan alakul ki, mint nálunk, a két külön szobájukat fogom ajánlani, és az se érdekel, ha egymáshoz se szólnak 10 évig, de egymás nyúzását biztos, hogy nem fogom eltűrni.

Szerintem a mi szüleink úgy voltak vele, hogy a testvérharc normális, ránk hagyják, majd lemeccseljük egymás között. Hát az nagyon nem volt normális, és nagyon súlyos hatásai lettek. Részemről köszönöm a semmit.

3,5 év van a gyerekeim között. A nagyobbik fiú, a kisebbik lány. Nálunk úgy alakult, hogy kezdetben remek testvérek voltak. A nagy születése pillanatától imádta a kicsit és büszke volt rá. Egészen kamasz koráig, amikor 180 fokos fordulatot vett a dolog, és csak piszkálta, veszekedtek vagy levegőnek nézte.

Amint elmúlt a kamaszkor normalizálódott a viszonyuk.

Az öcséim közt van kb ennyi. Gyerekként jól elvoltak - a nagy szerette a kicsit -, kamaszként állandóan verekedtek, veszekedtek, egy órára nem hagyhattuk kettesben őket, mert a végén kinyírták volna egymást.

Most már felnőttek, semleges a viszonyuk.

A húgom és köztem pontosan 3,5 év korkülönbség van (én vagyok a bátyja), de azt mondanám, hogy nem csak korfüggő, hogy "mikor érnek össze" a gyerekek, hanem egy csomó más tényező is befolyásolja. Gyerekkorunkban soha nem voltunk igazán jó testvérek, rengeteget veszekedtünk, aminek a szöges ellentétes személyiségtípusunk az oka. Én egy nagyon simulékony, barátságos, jószándékú, de csendes, inkább visszahúzódó, sarokból megfigyelő típusú gyerek voltam, a húgom meg totálisan az ellentétem, harsány, domináns, mindenkit "leuraló" vezéregyéniség, főnök, az egész játszótér királya, igazi "oroszlán" típus. Ő is jószándékú, de nagyon erősen főnök típus. Ez a különbség egész gyerekkorunkat meghatározta, nagyon sokat veszekedtünk, mert én voltam az egyetlen ember a környezetében, aki ellenállt neki és nem úgy táncoltam, ahogy ő fütyült. Kiálltam magamért. A többi gyereket mindenkit ő irányított a környezetében, csak engem nem tudott irányítani. És ezt ő képtelen volt elviselni, hogy valami ne úgy legyen, ahogy ő akarja. Nem utáltuk egymást, de sokat veszekedtünk és sosem kerültünk igazán közel egymáshoz gyerekként. Sosem volt nagyon szoros a kapcsolatunk, olyan igazán testvéri. Felnőtt korunkra megtanultuk kezelni ezt a helyzetet. A húgom külföldön él, távol tőlünk, és amikor sokáig nem találkozunk (évente általában 2 alkalommal jön haza), akkor nagyon örülünk a találkozásnak, mindig nagy szeretettel és örömmel öleljük meg a másikat, hiányzunk egymásnak a távolság miatt, de az alapvető személyiségünk nem változott, bizony a mai napig nagy önfegyelem és önuralom kell mindkettőnknek ahhoz, hogy kibírjunk egymás közelében huzamosabb ideig, mondjunk egy hetet vita nélkül és tiszteletben tartsuk a másikat. Nagyon erős, karakteres személyisége van, nehéz vele. Nem csak nekem, hanem mindenkinek.

Szóval szerintem nem csak a korkülönbség döntő abban, hogy hogyan alakulnak a testvérek kapcsolatai egymással, hanem a személyiségtől is függ és még nagyon sok mindentől. Mi "soha nem értünk össze úgy igazán" abban az értelemben, amire te gondolsz. Soha nem voltunk egymásnak igazi jó testvérei, játszótársai. De mégis megvan köztünk az az "érdekes", furcsán ellentmondásos szeretet és összekapcsolódás, hogyha valamelyikünk bajba kerülne, akkor biztos, hogy a másik fél lenne az első, aki a bajba került testvér megsegítésére sietne. Valahogy úgy foglalnám össze, hogy nagyon szeretjük egymást, de inkább csak "távolból". Meg kell lennie egy bizonyos távolságnak közöttünk (fizikailag és szellemileg, lelkileg is), hogy jól jöjjünk ki egymással. Távolságtartó szeretet ez. Egymás szoros közelében élni nem tudnánk a totálisan ellentétes személyiségtípusunk miatt. Mint a tűz és víz, olyanok vagyunk. De ez csak a mi személyes példánk. Másoknál biztos máshogy vannak a dolgok. Ahány testvérpár, annyiféle különböző kapcsolat.