Jogosan zárom ki a nővérem az életemből?
Apánk sajnos elhunyt, magának való kis emberke volt, velem elbeszélgetett néha de nem keresett annyira, mint pl. a nővéremet.
Mivel nekem volt félretéve annyi pénzem, hogy eltudjuk hamvasztani így én ezt álltam. Sajnos csak szóban egyeztünk meg annyiban a nővéremmel hogy hagyatékin nekem az ő részét vssza adja, mivel van egy bátyám ő se nekem nem fizetett se nem egyeztünk meg vele semmivel. De úgy voltam vele írok a közjegyzőnek hogy én fizettem kérem azt a részt teljesen nekem oda adni, erről volt számlám minden.
Nos annyi történt, hogy nővérem felvette a pénzt letiltott. Én 5 hónapra rá tudtam meg, hogy nem a közjegyzőhöz kell menni hanem apám munkahelyére ott fizetik ki a hagyatékit mivel csak a fizuja volt.
Erről egyébként semmi hivatalos iratot én nem kaptam( apám halálakor se írtam alá semmit elvileg a hagyatéki sem lehetett volna hivatalos így ill hamvasztai sem lehetett volna? ) Ezután kb fél évre rá vissza oldott, hogy hát tudnék-e vigyázni a kutyáira... Így a semmiből, mintha mi sem történt volna.
Én lezártam magamban, hogy nekem nincsenek testvéreim hallani sem akarok róluk, ennek ellenére mamám szajkózza az infót nővéremről mert jajj babázik megint ( 2. pasijától van a 3. gyerek, a pasinak van 3 gyereke aki nevelőszülőknél vannak)
Mert jajj nekem akkor is testvérem stb...
Szerintem azért, mert valaki családtag ha mérgező akkor el kell engedni, ez az utolsó és legdurvább eset amiért én őt / őket elengedtem.
Pedig tesómnak mindig segítettem pénzzel ha nekem is volt " felesleges" bútorokat nem kidobtam/ eladtak hanem neki adtam, mert egy beázott penészes ,hullott a vakolat albérletben laktak.
Úgy érzem kihasználtak, elárultak, földbe tiport a saját " vérem" és még engem állít be mamám úgy, hogy én csak túl érzékeny vagyok.
Szakítsd meg vele a kapcsolatot!
Ezt azért is tanácsolom, mert én is jártam hasonlóan, igaz, hogy nem tesóval, mert az nincs, de a legközelebbi rokonokkal anyai és apai ágon is.
Azzal a különbséggel, hogy mi nem akartunk anyagiaskodni, inkább megbocsátottunk, de mindkét rokonság olyan pofátlanul viselkedett utána is, hogy még nekik állt feljebb (volt, aki a tőlünk elhappolt örökségen felül további pénzeket követelt...), így mégis a teljes szakítás lett a dolog vége...
Kíméld meg magad a továbbiaktól, inkább most keményítsd meg a szíved és ess túl az egészen.
Anyukádnak meg mondd meg, hogy a nővéred fülébe duruzsoljon, hogy Te mégiscsak a tesója vagy, és ez gyakorlatilag lopás volt, de minimum átb*szás, szálljon magába és kérjen bocsánatot, hátha még menthető a dolog.
Teljesen igazad van. Én ugyanezt megtettem a húgommal csak más ok miatt.
https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__testveri..
Nálunk is hasonló volt. Én álltam egyedül nagymamám temetését, pedig volt egy lánya, és rajtam kívül 5 másik dolgozó unokája. Meg sem kérdezték, hogy segítsenek-e bármiben is. Én már korábban megszakítottam velük a kapcsolatot, mert gáz egy család, elkönyveltem ezt saját költségemnek, nem kerestem őket.
Szerintem felejtsd el azt a pénzt, az édesapád volt, te tisztességesen eltemetted. Lépj tovább, és szakítsd meg a nővéreddel a kapcsolatot. Tapasztalatból mondom, hogy egy pereskedésnek milliós költsége lehet (igen, egy "apró kis ügynek" is), több évig eltarthat, és sajnos egyáltalán nem biztos, hogy megnyered a pert (50-50%, sok mindentől függ, a bírótól is), akkor sem ha mindenki szerint egyértelmű, hogy neked lenne igazad, na meg nem kis stresszel jár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!