Mit tennétek ebben a helyzetben, ha teljesen elszakítanak tőle?
Figyelt kérdés
Van egy húgom és egy bátyám. Bátyám még otthon lakik szüleimmel. Neki nincs párkapcsolata, családja. 2 3 hetente szoktunk hazamenni hétvégén akkor szoktunk találkozni. Húgomnak már van férje és egy gyereke is aki 9 hónapos. Nekem is van családom egy kislányom aki nyáron 3 éves lesz. Na most az a helyzet hogy vele novemberben találkoztam utoljára mikor ők is pont akkor mentek hétvégén haza mint mi. Régen mindig hozzá áltam közelebb szinte mindent együtt csináltunk mentünk ide oda szval szoros volt a kapcsolatunk. Azt tudom mondani hogy vele osztottam meg minden örömömet banatomat a lelki társam a barátnőm is volt egyben. Még mikor egyetemre járt egy messzi városba akkor is buszoztam hozzá 1 2 havonta. Amint viszont terhes lettem és kénytelen vtam férjem szüleihez költözni majd hazasságot kötöttünk borzasztóan eltávolodtam a szüleimtől testvéreimtől. Húgom még mikor terhes vtam és nem dolgoztam már párszor kijött hozzám majd úgy kislányom kb fél éves koráig gyakran jött ki anyukámmal hozzánk. Sajnos szüleimmel az első találkozás óta nincsenek jóban anyosomék veszekedés is volt köztük szóval főleg anyósom utálja a családomat. Párszor volt hogy akkor jött ki anyukám hugommal mikor épp egyedül vtam itthon és nem szóltam előre mert tudtam úgyse látják szívesen őket. Meg lett tiltva h idejojjenek akkor amikor senki nincs itthon. Azóta hugommal fél éve nem tudunk találkozni csak online beszélgetünk néha. Ő hívna ide oda h mozduljak ki a gyerekemmel de férjem és anyósom is megtiltotta h elmenjek pl egy foglalkozásra velük mert én miért buszoznék sose buszoztink sehova. Falun élunk és a városba lenne ez a foglalkozás. Húgom kocsival jár a gyerekével ide oda de nekem nincs szóval buszhoz lennénk kötve. Miért vinném ilyen foglalkozásra már lassan 3 éves érettebb a koránál nem neki való és nem egy korosztály az unokatestvérével. Nem is ismerik egymást szval nem tudom mit tegyek h újra közel kerüljek hugomhoz meg a szüleimhez ha alig tudunk találkozni.2023. márc. 6. 14:51
11/16 anonim válasza:
Válnék. És amit már nem csinálhatsz vissza: eleve nem szültem volna, és nem mentem volna férjhez csak a gyerek miatt. És rohadtul nem költöztem volna anyós nyakára.
12/16 anonim válasza:
Menthetetlen vagy! Nincs megoldás. Te halálod pillanatáig fogsz senyvedni. És nem ez a legnagyobb baj, ez a te életed, te így döntöttél. Hanem az, hogy a gyerekednek is ilyen életet szánsz. Amihez viszont már nincs jogod. Megáll az ész, hogy 2023 Magyarországán ez lehetséges!
13/16 anonim válasza:
Mi az, hogy megtiltják, hogy elmenj a saját családodhoz vagy bárhová is???? Megdöbbentő, hogy te ezt turod? Mi vagy te? Rab? Miért hagyod magad? Annak idején nagyon régen ezt velem is elkezdte a volt anyósom bár sosem éltünk együtt sőt O egy másik országban élt. El is váltam a fiától. Nekem senki sem mondja meg hogy mit csináljak. Sőt ha bárki is azt akarná rameroltetni, hogy a családommal szakitsam meg a kapcsolatot valószínűleg velük szakítanam meg...
14/16 anonim válasza:
Véletlenül nem az a kérdező, aki anyósék nyakára szült és mindent anyós csinált helyette a gyerek körül, mert ő fáradt? 6 hetes baba mellől ment volna wellness hétvégére? Stílus és szituáció alapján gyanús.
16/16 anonim válasza:
Mondjuk problémázás helyett el kell költözni és megszakítani a kapcsolatot a "pároddal és anyósékkal".
Szólsz a testvéreidnek, ők biztosan segítenek lelépni - ennyi lenne, ha akarnád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!