Mit tegyek ha a kistesóm beállítja magát bántalmazottnak és én iszom meg a levét?
Hárman vagyunk testvérek. Vagyok én, a legidősebb, van egy pár évvel fiatalabb öcsém, és a legkisebb az 6 évvel fiatalabb nálam. A legkisebbel lenne néhány gondom. Már egészen picikorába volt már több félreértés, legnagyobb az, amikor elhagyta az egyik kedvenc plüssét. Arra áldoztam majdnem az egész balatoni nyaralásom, hogy keressem, amíg ő szorakozik (mer ő "olyan szomorú volt hogy nem bírta keresni"). Bejártam majdnem az egész strandot, kerestem a vízbe is, feltúrtam a kertet, meg úgy az egész házat mert mindenhová magával viszi. Meg is találtam, egy ruhásszerkény mélyén (biztos bújócskánál hagyta ott), és nagy örömmel rohantam oda hozzá hogy meglett. Ő is nagyon örült közbe nézett valami műsort, amibe a nagyobbik gyerek szépen szólva nem valami kedves a tesójával, és a műsor hatására az merült fel a fejébe, hogy mivan, ha szándékosan dugtam el a plüsst. Azért gondoljatok bele, ha ti ezt csinálnátok (bár szerintem senki se csinál ilyen bugyuta dolgot) de ha mégis, akkor csaknem az egész nyarát játszaná meg, ahogy én se, szóval már alapból hülyeség ez a feltételezés. Meg is kérdezte tőlem, én persze tiltakoztam, de sajna meghallották a szüleim a beszélgetést, és elhitték a kicsi feltételezését. Engem megbüntettek, őt meg megjutalmazták amiért "erős volt". Ezután azt találta ki a buta kis fejecskéjébe hogy ez még hasznára lehet.
Évekig ezt csinálta, mindenféle témába, már odáig fajult, hogy "tőlem még enni se tud" de persze amikor nincs témába a dolog, úgy habzsol a kölyök, mintha nem lenne holnap. A szüleim meg hogy miattam sovány, holott az egész családunk vékony alkatú. Ma épp a középső tesómmal beszéltem valami belsős poénról amit csak mi értünk, amikor odajött, és mézes-mázosan megszólalt hogy "Ne veszekedjetek". Megkérdeztem kedvesen tőle hogy mit szól bele abba amiről fogalma sincs hogy mi az, meg eleve semmi köze hozzá, erre amikor észrevette anyát, elkezdett síró arcot vágva vigyázba állni, mintha én szidnám. Az a vicc, hogy simogattam közbe, meg meg is öleltem, és tök halkan és nyugodtam beszéltem hozzá. De persze, nem sírt, és 10 másodperc múlva már vigyorogva zabálta a Mikulás csokit, nézve hogy engem csesznek le.
Már nagyon ki vannak rám élezve a szüleim miatta és ez nem korrekt.
Nem értem ezeket a kisgyerekeket :(
Ez gyakori, a gyerekeim között is megtörtént. Akkor derült ki amikor teljesen lebukott a lányom, hogy a bátyja a közelében sem volt. Ahogy megtörtént a tesóim között is, ott is mindig a nagyobbat hibáztatták a kisebb panaszkodása miatt. velem nem így volt, én tényleg megetettem a húgomat hintőporral, meg tényleg mindig leráztam és otthagytuk a barátaimmal valahol a játszótéren, mert nem akartuk hogy ő is velünk játsszon.
A lényeg: vagy vedd fel videóra ami történik vagy szándékosan teremts olyan helyzetet amikor tuti lebukik. Ha a szüleid konkrétan látják, hogy nem igaz amit állít, onnantól már jobb lesz a helyzet.
nem kell többet belelátni mint ami valóban ott van. kirekesztve érzi magát mert ő a kisebb és ezzel próbál magának többlet figyelmet, elismerést szerezni és egyben csökkenteni azt amit más, a testvér kap.
Majd kinövi.
hány évesek vagytok? az se mindegy
amit az előző válaszoló mond, a videó nagyon jó 5let,habár elég valószínű, hogy „megutál”, de azt csak elnövi és belátja, hogy gáz volt😄
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!