Aki gyűlöli a testvérét, az elárulná, hogy miért?

Nem kifejezetten kedvelem, de nem is utálom. Egyszerűen nem érdeklődünk egymás iránt. Ő egy nagyon magának való ember, rengeteg nézetbeli különbség van köztünk. Szerinte én meg egy nagyon gyerekes személyiség vagyok és nem tudja "hogyan élhetek ilyen laza erkölcsökkel". Itt a laza erkölcs arra értendő, hogy együtt élünk a párommal, de nem akarunk összeházasodni. O.o

Igazából, ha úgy vesszük a tesóm csak arra volt jó, hogy elmondhassam nem vagyok egyke. Azon kívül, mint testvér akik mindig ott vannak egymásnak, segítenek a másiknak stb. nem volt testvérem. Rosszabb ez a "van, de mégsincs" érzés, mintha valóban nem lenne. Évente 2x találkozunk pár órára. Anyukám születésnapján és karácsonykor. Egyedül anyutól tudom, hogy éppen hol tart az életben. Ő is fordítva csak tőle tudja, hogy velem mivan.

Nálam ez egy szívfájdalom. Két öcsém van. A kisebikkel jó viszonyt ápolok. A nagyobbik viszont nem értem mi okból gyülöl mikor nem adtam rá okot. (Holott mindig igyekeztem jó bátyuk lenni. + sokat is foglalkoztam velük hisz 5 illetve 7 év van köztünk)

Probáltam megbeszélni vele, de hajthatatlan. Szüleimet sajnálom, hogy ezt kell látniuk.

Mert 14 éves koromtól nekem kelle "nevelni" őt. Tök szuper, amíg el nem költöztem, nem volt életem, mert suli után, hétvégente és nyaranta rám sózták.

Nem az ő hibája, persze, de attól nem tudom szeretni őt.

Ezt a szüleink cs..ték el, amit belátok, viszont nem, nem kedvelem a testvéremet.

Kis korunkban sokszor megalázott, fizikailag bántott, félelemben tartott. Erre egy jó lapáttal tett rá a tény, hogy ő idősebbként mindig többet kapott, volt, hogy az én születésnapi ajándékomra már nem jutott pénz az övé miatt.

Ezeket le lehetne tudni annyival, hogy gyerekek voltunk de míg őt lehet sajnálni azért, mert mi érte gyerekkorában, elrontotta a nagymamája azzal, hogy ő volt a kedvenc, addig az én sérelmeimről senki nem volt soha hajlandó tudomást venni a családban. Én vagyok a hibás, miért nem lépek túl, miközben a testvérem évekig járt pszichológushoz a múlttal.

Emellett még valahol ma is ugyanaz az ember, csak ma már egy tudálékos, arrogáns ember lett. Igaz, több évnyi pszichoterápiával elérte, hogy legalább már nem veri a barátnőit, de még mindig az, aki nem viseli el, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy szeretné, és egyszerűen begőzöl ettől.

Mindig is bunkó volt velem.

Tönkretette a gyerekkoromat. Egy ingyenélő drogos parazita volt. Anyánk 2 munkahelyen dolgozott, addig ő áthívta a haverjait. Minden kaját megettek. Az olajat beleöntötte a haverja kocsijába. Szinte sosem volt mit ennem amikor hazajöttem általános iskolából.

A ruháimon oltotta ki a cigijét, vagy épp a sapkámba törölte meg a ketchupos retkes kését (valami kaját csinált magának) és nem volt mit felvennem/ nem vettem észre és úgy mentem suliba.

Anyánkat verte. Nyári szünet bezárkózva telt. Drogosan kint randalírozott a kertben, lekapcsolta az áramot, bántotta a macskáinkat amíg nem kapott x forintot.

Nem tudtam fürdeni, mert bejöttek a haverjaival a fürdőszobáva amikor a kádban ültem. Féltem. Ott röhögtek felettem.

Volt hogy be is pisiltem.

Sokszor imátkoztam hogy haljon meg. Egyszer egyen meg annyi gyógyszert, hogy ne keljen fel reggel. Most 27 vagyok, kb 10 éve nem láttam de változatlanul gyűlölöm.

Pesten csövezik. Remélem egyszer agyonverik. Ünnepelni fogok ha megdöglik.

A magam nevében nem beszélhetek, de anyám ki nem állhatja a bátyját. Miért? Mert egy rosszindulatú, önmagától elszállt, agresszív részeges tetű, aki gyerekként agyba főbe verte a kisebb testvéreit.

Kb. egy hónapnál hosszabb ideig senki sem bírja elviselni, a saját fia már vagy 5 éve nem beszélt vele, legalább. Már hosszú ideje külföldön él, így nem nagyon van vele kapcsolat, de anyám nagyon sokszor letagadja még a létezését is.