Mi volt utólag visszagondolva a legdurvább élményetek gyerekkorotokból, ami a tesótokhoz köthető/amit megcsinált veletek, de amit akkor nem gondoltatok durvának?
4-es vagyok: hárman voltak testvérek a barátnőim, én sokat mentem hozzájuk, így négyen voltunk együtt. Akit kipécéztek, az az egyik lány volt a hármuk közül. Tehát két testvér bullyingolta a harmadikat (folyamatosan).
Anyukájuk nem volt otthon és az apukájuk sem egyébként.
#24
Mint hasonló (bár valamivel enyhébb) helyzetben érintett, hadd kérdezzem meg: hogy viszonyultál általában (tehát ezen a konkrét eseten kívül) a barátnőidnek ehhez a viselkedéséhez? Mindig durvának és túlzónak tartottad, csak a baráti kapcsolat miatt magadban félresöpörted, hogy ilyenek, és próbáltál vele nem foglalkozni? Vagy kifejezetten zavart? Vagy megértetted őket? Van ötleted, hogy miért csinálhatták ezt? Volt hogy együtt gonoszkodtál velük, és őszintén viccesnek tartottad?
Velem is nagyon szemét volt a nővérem, és ő a barátnőit is be-bevonta. Azt sem értettem, egy ilyen szörnyetegnek hogy lehetnek barátai. És vajon mi bajuk van nekik is velem, hogy képesek ebben részt venni?
Kérdező, bocs az offért.
Unokatesóm és tesóm U szeggel lőttek rám csúzlival, így próbáltak leszedni a bicikliről.
Unokatesóm víz alá nyomott és hiába kapálóztam nem engedett el, csak érzésre nagyon sokára, már vizet is nyeltem.
Unokatesóm lefogta a kezemet, belevájta a körmét a bőrömbe és 10 cm hosszan, mélyen végigszántotta, a mai napig látszik a heg.
4-es vagyok. 25, de kiderült, nem tudom, mi lett pontosan, biztos leb.szták őket, de nem hatott sokat. Mióta ismerem őket ez ment folyamatosan. Szerintem ilyen gyerekcsínynek tudták be otthon. Kaptak egy ejnye-bejnyét, aztán jól van.
26, én ekkor elég kicsit voltam, olyan 8-10 éves. Éreztem, hogy ez rossz, amikor csak vízipisztolyoztunk, abban még benn voltam, aztán amikor már tiszta víz volt minden, én abbahagytam. Akkor emlékszem, azért, mert tudtam, hogy az én anyám már azért megölne, hogy víz van a padlón. Szürreális volt az egész. Mondom, én engedtem be, miután kizárták.
Szóbeli bullyingban részt vettem, nem mentség, de az nem csak ellene irányult, mindenki szívatott mindenkit. Engem azért szívattak, mert egyenes hajam van, barátnőmet meg azért, mert göndör. Vagy amelyiknek el kezdett nőni a cicije, azt azért szívattuk, de közben mi kisebbek is megkaptuk, hogy elől deszka, hátul léc stb.
Tettlegességre csak erre az egyre emlékszem.
Hát én leírom, de nem leszek népszerű: késsel hadonásztam a tesóm előtt.
Alapból sokat verekedtünk, nem voltunk jó tesók soha, mindenen összevesztünk.
12 éves voltam, ő 9. Bántottak az iskolában, folyamatosan szekáltak, és gyomoridegem volt, szorongtam, frusztrált voltam, öngyilkosságon is elég erősen gondolkoztam. Szüleink nem voltak otthon, az öcsém állandóan kötekedett. Megfogtam egy kést és ordibáltam vele, hogy leszurom. Még akkor is kötekedett. Majd párszor belevágtam a kést az ágyamba. Hívta a szüleinket, de ő akkor pont otthon hagyták a telefonjukat. Még akkor is kötekedett. Én meg kimentem a házból. Direkt kiprovokálta amúgy. Mindent elmondott, csak az előzményét nem.
De például volt olyan is, hogy a takarómra ráköpött, én meg odab4sztam neki a telefonnal, lett egy púp a fején. A köpködést nem mondta el, csak a púpot a fején.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!