Szegényből-gazdag. Elviselhetetlen. Szerintetek hogyan lehet kezelni ezt a dolgot? Többit lent...
Mély szegény családból származom. Mostanra boldog család vagyunk, a feleségemmel és 2 gyermekünkkel. Mi 7 éven át küzdöttünk, dolgoztunk, kemény munkával a párommal, hogy a szegénységből kitörjünk. Vállalkozásunk elérte a havi 1,4-1,5 millió forintos bevételt nettóban. És sikeresnek mondható. Nagyon sokat küzdöttünk, hogy ez megvalósulhasson. És konkrétan pár ezer forintos bevételekből, tisztességesen raktuk össze. Nemrég hazatért külföldről a testvérem. Akik nagyon szegények voltak egész életükben, de nem ám az a szegény akit megsajnálsz, hanem a drogfüggő, agresszív, akinek a drogok miatt nem volt pénze, és többször börtönben is ültek elég balhésak. A férjével valami úton, módon beletaláltak a "tuti bizniszbe", és hirtelen a semmiből egyik napról a másikra, elég sok pénzük lett.
Ők teljesen állítják, hogy legális, és vállalkozás jött össze nekik. Semmi közöm hozzá nem is érdekel, ami inkább érdekel, hogy eszméletlenül elviselhetetlenek lettek. Semmi másról nem tudnak beszélni, csak arról, hogy ők mennyivel jobbak nálad, hogy valami baj van velünk, hogy nekünk nincs annyi pénzünk. Felhívnak magukhoz, és konkrétan végig mutogatják másfél órán keresztül, hogy ők mit vettek, az orrom alá nyomja, hogy nekem nincs 20db órám csak 1 db, nekem van egy Skodám ami kb 2 milliós, és neki BMW-je van ami kb 6 milliós. És könyörög, hogy vigyem el a kocsiját egy körre, hogy végre vezessek normális autót. És egyszerűen, egy normális szó nem hagyja el a szájukat, csak az, hogy ezt vettem, azt vettem, ez ilyen Gucci ez ilyen Hugo Boss és megalázó minden szavuk ránk nézve. Felmentem mert felhívtak, hogy segítsek felrakni a falra az új tvt amit vettek, és mikor elmentem fogott egy szatyrot és a hűtőjéből kipakolta a már úgy is mindjárt megromlik dolgokat és bele rakta a szatyorban, és oda adta, hogy vigyem el. Szól valamiért, hogy segítsek de mindig, és oda ad 2 ezer forintot, mintha valami csicska lennék, akinek szüksége van rá. Pedig pontosan jó tudja, hogy nincs. Mindig órákon keresztül tartanak prédikációt, hogy valami nagy gond van velünk, mért nem haladunk előre, de olyan buták, hogy egybe nincs meg a 8 általánosuk. Én nem érzem azt, hogy nem haladunk előre. Hamis bankszámla kivonatokat nyomtatnak, ami nagyon átlátszó, amin az áll, hogy 300-400 milliós bevételük van. Hogyan lépjek ki ebből a kapcsolatból úgy, hogy ne legyen vita, és ne legyen belőle se verekedés, se az, hogy nekünk jönnek. A csávó ilyen Lakatos Brendon féle nagyobb darab agresszív strici jellegű. Nem félek tőle, viszont nem szeretnék bele keveredni egy hosszú vitába, ha van módja, békességbe szeretnék elválni.
Nagyon köszönöm a segítséget.
"Felmentem mert felhívtak, hogy segítsek felrakni a falra az új tvt amit vettek"
Ne menj, nyilván ki tudnak fizetni 5 rugót valakinek egy tízperces munkáért, nincs szükségük az ingyen családi segítségre.
"mikor elmentem fogott egy szatyrot és a hűtőjéből kipakolta a már úgy is mindjárt megromlik dolgokat és bele rakta a szatyorban, és oda adta, hogy vigyem el"
És te elvitted?
"Szól valamiért, hogy segítsek de mindig, és oda ad 2 ezer forintot, mintha valami csicska lennék, akinek szüksége van rá."
És elfogadod? Normááális?
Amúgy szerintem is kamu. Nem mondom el, hogy miből jöttem rá, csak folytasd az írást, amúgy jó történet.
Történet: 9,0
Realitás: 6,1
Provokáció: 9,5
Szerintem is drogot árul.
Én a helyedben olyan megjegyzéseket tennék neki, hogy a dílereket mifelénk le szokták csukni.
Másik megoldás, hogy kérj tőlük mindig nagy összegeket kölcsön, amikor nagyzol és felejtsd el megadni. Le fog szokni a nagyzolásról nagyon rövid idő alatt.
Évente 1x tisztességből meglátogatod, ha máskor keres akkor más dolgod van, dolgozol, elutazol stb. Nem értem amúgy, beléd törli a lábát és még meg is köszönöd neki hogy megaláz?
Ha neked a saját életkörülményeid megfelelnek amiért megdolgoztál, nem kell másnak a dicséretét várni. Mi is megkaptuk hogy "külföldön dolgozol mégis ilyen kocsival jársz?" De pont nem érdekel... előbb utóbb lekopnak az ilyen páváskodó emberek ha nem ajnározod őket. A zűrös dolgaikba meg még kevésbé kell belemenni.
Ha mar megszakitani nem lehet teljesen a kapcsolatot, akkor tapan eleg lesz leredukalni a talalkozasok szamat is.
Par alkalommal elfoglaltak lesztek ilyen-olyan (tetszoleges) okbol kifolyolag. Mondjuk 5bol 1x meg meg tudod hallgatni a hulyeseguket.
Aztan egyszer csak hatha elkopnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!