Mit tudnék tenni, hogy a testvérem leálljon az állandó faggatásról, ellenőrzésről, számon kérésről?

Van egy nővérem, akivel alapvetően nem lenne rossz a kapcsolatunk, szoktunk beszélgetni, kirándulni vagy nyaralni is voltunk már együtt többször is. Viszont egy ideje már az agyamra megy és legszívesebben nem is beszélek vele, nem is akarok vele találkozni. Állandóan kérdezősködik, faggat, mindig mindenről tudni akar, ellenőrizget, és ha valamiről éppen nem tud, valamivel éppen nem ért egyet vagy nem tetszik neki akkor le is csesz, számon kér és osztogatja a "tanácsait". Egyáltalán nem adok erre semmi okot, nincsen velem semmi "probléma" és már eleve nem vagyok kisgyerek sem, akivel így kellene bánni. Alapvetően szívesen megosztom a fontos/érdekes stb. dolgokat a családdal, szívesen mesélek, nem is titkolózom és nincs is miért, de nem szoktam mindig mindenről másodpercről másodpercre beszámolni, mert nem érzem indokoltnak és sok minden egyszerűen eszembe sem jut vagy ilyesmi.

A héten például megemlítettem egy csetes beszélgetés alkalmával, hogy elmentem a könyvtárba és majd lassan indulok haza. Erre rögtön jöttek a kérdések, hogy melyik könyvtárba, miért, mit csinálok ott, miért nem maradtam otthon, kivel mentem, miért egyedül mentem, melyik busszal mentem, mikorra értem oda, melyik busszal megyek haza, mikor indul és honnan, miért nem a 4Y-nal megyek, azt mondtam az jár arra, de ő arra emlékszik azt mondtam az jár arra nem mondjam hogy nem stb., stb... mindezt azért, mert elmentem a könyvtárba. Ez csak egy példa, de konkrétan bármi hasonlóan ártatlan vagy jelentéktelen kijelentésen képes ennyit lovagolni, olyan dolgokon amikhez neki nincsen semmi köze, amik nincsenek befolyással az életére vagy adott esetben nem is érti amiről szó van.

Engem ez nagyon idegesít és már nem is szeretek vele beszélni, nem szeretek vele találkozni amiért így viselkedik. Ő már régóta külön él stb., hétvégente szokott ő is hazajárni a szüleinkhez és ilyenkor már eleve van bennem egy rossz érzés, egyfajta szorongás, hogy akkor majd megint jön a hülyeségeivel. Próbálok nem foglalkozni vele, de sokszor már tényleg frusztrál, felzaklat, idegesít, rosszul esik stb. és ez az egész napomra rányomja a bélyeget. A szüleim úgy fogják fel, hogy biztosan csak segíteni akar és nem rosszból mondja meg csak veszekednek a "gyerekek", de nekem ez már sok.